New Standards mottóval rendezik meg idén a Budapest Design Weeket (BDW), amely péntektől október 17-ig Budapesten és több másik városban csaknem 200 programmal - kiállításokkal, szakmai rendezvényekkel, városi sétákkal, kézműves workshopokkal és nyitott stúdiókkal - várja az érdeklődőket.
Kedden több mint 17 ezren látogattak el a világkiállításra, ezzel a központi helyszín, a megújult Hungexpo látogatottsága már átlépte a 263 ezret, az országszerte nagy érdeklődés mellett zajló programsorozaton már több mint 995 ezren vettek részt.
Októberben tartják a reformáció hónapját országszerte a Magyarországi Egyházak Ökumenikus Tanácsa (MEÖT) szervezésében.
A Modern Art Orchestra (MAO) ad ingyenes koncertet a Zenélő Budapest programsorozat keretében szombaton a Várkert Bazár Öntőház Udvarán.
Teraszkoncertekkel, utcaművészeti hétvégével és Törőcsik Mari emléke, életműve előtt tisztelgő filmhéttel folytatódik az Érezd Szombathelyt! elnevezésű programsorozat Szombathelyen - közölték kedden sajtótájékoztatójukon a szervezők.
A Nemzeti Művelődési Intézet közreműködő partnereivel idén is meghirdeti Közösségépítő kultúránk című előadó-művészeti programsorozatát.
Jövőre rendezik meg az első Kodály Zoltán Nemzetközi Zenei Versenyt Debrecenben; a háromfordulós programsorozat 2022. június 17. és 26. között a vonósok versenyével indul.
Tizennégy helyszínen 14 koncert várja a közönséget június 4. és 6. között a Grand Opening - Összefogás elnevezésű programsorozatban országszerte.
Szerző: Ancsy
itt:
Egészségügy
Idén 498 iskola és óvoda vett részt a vízfogyasztás népszerűsítéséért indított kampányban; a Happy hét rendezvénysorozaton így több ezer gyerek tanult játékos formában arról, hogy a víz a legjobb szomjoltó.
Május 30-án , Kocsis Zoltán (1952-2016) zongoraművész, karmester és zeneszerző születésnapján indítja útjára A magyar klasszikus zene napja elnevezésű programsorozatot a Zeneakadémia és a Nemzeti Filharmonikusok, az ország számos együttese és oktatási intézménye közreműködésével.
Újjáalakult a Kelemen Kvartett, amely a Bartók Tavasz Nemzetközi Művészeti Hetek programsorozaton mutatkozik be a magyar közönségnek.
Gördülékenyebbé teszi 2023 Veszprém-Balaton Európa Kulturális Fővárosa programsorozatra való előkészületeket a közelmúltban elfogadott Veszprém Törvény, így téve lehetővé, hogy időben megvalósulhasson a rendezvénysorozat infrastrukturális háttere.
