Ismét megrendezik a Fülemülék éjszakája programsorozatot

Két év szünet után április végén indul és egy hónapon át tart majd a Fülemülék éjszakája elnevezésű rendezvénysorozat, amelyen az ország több pontján lehet majd hallgatni a fülemülék énekét, több helyszínen pedig madárgyűrűzést is tartanak az állatvédők.A Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME) a fülemülék tavaszi vonulásához alkalmazkodva több mint egy évtizede hirdeti meg a programsorozatot, amelyen május végéig többnyire lakott területeken vagy ezek határában várják a szakemberek a madarak iránt érdeklődőket, hogy rövid késő délutáni, kora esti séta keretében hallgassák a fülemülék koncertjét. Több helyszínen gyűrűzést is tartanak, így néhány példányt kézbe is lehet majd venni - áll az egyesület csütörtöki közleményében.
    

Magyarországon a lakott területek bokrosaiban is gyakorinak számít a világ egyik legszebb hangú énekesmadara. Ez a verébméretű, barnás felsőtestű, vöröses farkú madár nem csak kilométernyi távolságra is elhallatszó hangereje és énekének változatossága miatt híres, de az is különleges benne, hogy a hímek éjszaka is énekelnek.
    

A faj hosszú távú vonuló, a telet Afrika Szaharától délre húzódó területein tölti. Az első madarak már április első felében, a többség azonban április végén és május elején érkezik Magyarországra, és a hímek szinte azonnal énekelni kezdenek. A fülemüle hangja évezredek óta megihleti a művészeket. Andersen Fülemüle című meséjéből Sztravinszkij írt operát, amelyhez a fülemüle énekéből nyert ihletet, Händel orgonaversenyében a kakukk mellett a fülemüle strófái is megszólalnak, de Oscar Wilde, Arany János, Samuel Taylor Coleridge és John Keats műveiben is feltűnik a madár.
    

A rádió hőskorában, Angliában, a BBC közvetítettek egy szabadtéri koncertet, ahol Beatrice Harrison csellóművész a kertjében duettet játszott az ott éneklő fülemülékkel 1924 májusában. A kísérlet akkora közönségsikert aratott, hogy a rádióközvetítést a következő hónapban, majd a rákövetkező 12 tavaszon megismételték. A Fülemülék éjszakája helyszíneinek folyamatosan frissülő listája az MME honlapján, a kiemelt hírek között található.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

A láncfűrész hangerejét is képesek elérni egyes madárfajok

A láncfűrész hangerejét is képesek elérni egyes madárfajok

Ismerd meg a világ leghangosabb madarait!

Mérgező lehet a kutyákra a tűztövis

Mérgező lehet a kutyákra a tűztövis

Hét bogyó, ami veszélyes a kutyákra.

A házimacskák vadászatát térképezik fel lakossági megfigyelésekkel a HUN-REN kutatói

A házimacskák vadászatát térképezik fel lakossági megfigyelésekkel a HUN-REN kutatói

Egyetlen fotó is értékes adat lehet a kutatóknak a házimacskák vadászatáról.

Szeptember 30-ig várják a jelöléseket Az év hős kutyája címre

Szeptember 30-ig várják a jelöléseket Az év hős kutyája címre

Szeptember 30-ig várják a jelöléseket Az év hős kutyája elismerésre a hoskutya.hu oldalon.

Ezt ne tedd, ha fél a kutyád!

Ezt ne tedd, ha fél a kutyád!

Többet árt, mint használ.

Porcelánnak tűnik a világ legkülönlegesebb madártojása

Porcelánnak tűnik a világ legkülönlegesebb madártojása

Mintha kézzel festették volna a girakakukk tojását.

A kutyák agyműködése önkontroll közben az emberéhez hasonló mintázatot mutat

A kutyák agyműködése önkontroll közben az emberéhez hasonló mintázatot mutat

Az Eötvös Loránd Tudományegyetem (ELTE) Etológia Tanszék és a HUN-REN Természettudományi Kutatóközpont kutatóinak legújabb vizsgálatai szerint a kutyák nem automatikusan reagálnak.

Csak egyszer látták a bikanyakú tengeri csikót a kutatók

Csak egyszer látták a bikanyakú tengeri csikót a kutatók

Állatfajok, amelyekhez csak egyszer volt szerencséjük a kutatóknak.

Láz helyett hűtéssel védekeznek a kórokozók ellen az erdei béka ebihalai

Láz helyett hűtéssel védekeznek a kórokozók ellen az erdei béka ebihalai

Elsőként mutatták ki a kórokozók elleni úgynevezett viselkedési hűlés jelenségét változó testhőmérsékletű gerincesekben az ELTE Természettudományi Kar (TTK) és a HUN-REN Agrártudományi Kutatóközpont (ATK) kutatói.

Egy fjord közepén találták meg a két hónapja eltűnt kutyát

Egy fjord közepén találták meg a két hónapja eltűnt kutyát

Egy horgász vette észre a kimerült Tassent.

http://ujhazak.com