DK: független szakértők irányítsák a védekezést!

A Demokratikus Koalíció (DK) arra szólítja fel a kormányt, hogy "lépjen két lépést hátra" és bízza egy független szakértőkből álló testületre a koronavírus-járvány elleni védekezés irányítását.

DK: azonnal oltsák be az időseket!

A Demokratikus Koalíció (DK) arra szólított fel, hogy azonnal, soron kívül, regisztráció nélkül oltsanak be minden olyan idős embert, aki felkeresi valamelyik oltópontot.

MSZP: az összes szociális dolgozót oltsák be és teszteljék őket rendszeresen

Az összes szociális ellátásban dolgozó koronavírus elleni beoltását és havi rendszerességű tesztelését kérte a kormánytól az Országgyűlés népjóléti bizottságának szocialista elnöke pénteken.

LMP: a kormány javítsa ki a védekezésben elkövetett hibákat!

Az LMP szerint a kormánynak be kell ismernie és ki kell javítania a koronavírus-járvány elleni védekezésben elkövetett hibákat - mondta a párt társelnöke pénteken, a Facebookon közvetített sajtótájékoztatóján.

Lakhatási támogatás bevezetését szorgalmazza a Jobbik

A bajbajutottakon segítő lakhatási támogatás bevezetését szorgalmazta szerdai online sajtótájékoztatóján a Jobbik alelnöke.

MSZP: a szépségiparban dolgozó vállalkozók is kaphassanak bértámogatást

A szépségiparban dolgozó egyéni vállalkozók bértámogatását javasolta az MSZP elnökhelyettese szerdán.

LMP: legyen látható az ügyfélkapun, hogy sikeresen regisztráltunk-e az oltásra

Az LMP országgyűlési képviselője azt kéri a kormánytól: tegye lehetővé, hogy a koronavírus elleni oltásra jelentkezők az ügyfélkapun keresztül elérhető elektronikus szolgáltató térben láthassák, sikeres volt-e a regisztrációjuk.

LMP: mindent megteszünk a Kósa-ügy feltárása érdekében

Az LMP mindent megtesz annak érdekében, hogy a csengeri örökösnő és Kósa Lajos fideszes politikus ügyét "a maga mélységében" megmutassa a közvéleménynek, mert akkor "egy lépéssel közelebb jutunk, hogy felfedjük a fideszes maffiaállam működésének titkait".

Fidesz: Gyurcsányék hagyják abba a hangulatkeltést!

Gyurcsányék hagyják abba a hangulatkeltést! - közölte a Fidesz a Demokratikus Koalíció (DK) politikusainak hétfői nyilatkozataira reagálva.

DK: hol van a lélegeztetőgép-kapacitás felső határa?

A Demokratikus Koalíció azonnali magyarázatot vár a kormánytól arra, hogy hol van a lélegeztetőgép-kapacitás felső határa.

MSZP: nem lehet hagyományos az érettségi, ha a felkészülés sem volt hagyományos

Kizárólag az írásbeli érettségi vizsgák megtartása mellett érvelt csütörtökön a szocialista Hiller István, ugyanis szerinte az elmúlt három félévben a diákok nem tudtak a hagyományos módon felkészülni a vizsgákra.

A Honvédkórházban történt emberölésről tudakozódik a Jobbik

A belügyminiszter magyarázatát követeli a Jobbik alelnöke a Honvédkórház Covid-osztályán történt emberölésről.