Fidesz: a mai vita az EP-ben a Soros-féle bevándorláspárti politikusok kampányeseménye

A Fidesz kommunikációs igazgatója szerint az Európai Parlament szerdai, Magyarországról szóló vitája a Soros-féle bevándorláspárti politikusok kampányeseménye, ezért abban a kormány nem vesz részt, és még kevésbé asszisztál ehhez a miniszterelnök.

Jobbik: a bérfelzárkóztatás nem lehet pártpolitikai kérdés

A Jobbik arra kéri a fideszes többségű önkormányzatokat, hogy maguk kezdeményezzék a kormánynál a bérfelzárkóztatást; szerintük ez nem lehet pártpolitikai kérdés, ugyanakkor azt látják, hogy nagyobb az esély a javaslat elfogadására, ha a kormánypártok oldaláról érkezik a kezdeményezés.

DK: a Fidesz nem védi meg a gyerekeket és az időseket a kilakoltatástól

A Demokratikus Koalíció (DK) szerint a Fidesz nem védi meg a kisgyermekes családokat és az időseket a kilakoltatástól - mondta Oláh Lajos, a DK országgyűlési képviselője szerdai sajtótájékoztatóján.

Kormánypártok: ha az ellenzéken múlna, gyed extra sem lenne

Ha az ellenzéken múlna, ma nem lenne gyed extra - mondta Nacsa Lőrinc, a Kereszténydemokrata Néppárt (KDNP) frakció-szóvivője kedden Budapesten.

Karácsony: a demokrácia új minősége az előválasztás

A demokrácia új minőségeként beszélt a baloldali pártok hétfőn indult főpolgármester-jelölti előválasztásáról Karácsony Gergely, a Párbeszéd jelöltje.

Fidesz: Gyurcsány és szocialisták elvették a lehetőséget a magyar vállalkozásoktól

Böröcz László, a Fidesz frakcióvezető-helyettese szerint Gyurcsány és szocialisták elvették a lehetőséget a magyar vállalkozásoktól.

Megkezdődött a baloldali főpolgármester-jelölti előválasztás

Megkezdődött hétfőn a baloldali pártok főpolgármester-jelölti előválasztása.

Tízgyermekes szülőket díjaz a Mi Hazánk

A tíz gyermeket nevelő Haraszti Gábor és felesége, Tímea a Mi Hazánk Mozgalom Magyar Életért Díjának első kitüntetettjei - jelentette be a párt elnökhelyettese pénteken Budapesten.

DK: adják ki a Stop Soros! kampányt megalapozó közvélemény-kutatásokat!

A Demokratikus Koalíció azt követeli, hogy a Miniszterelnökség adja ki azokat az állítólagos közvélemény-kutatásokat, amelyek megalapozták a Stop Soros! elnevezésű kormányzati kampányt.

Ismét kezdeményezi parlamenti vizsgálóbizottság felállítását a Jobbik

Ismét kezdeményezi a Jobbik parlamenti bizottság felállítását a paksi erőműbővítés vizsgálatára - jelentette be szerdai budapesti sajtótájékoztatóján Kepli Lajos, a párt országgyűlési képviselője, a fenntartható fejlődés bizottság alelnöke.

LMP: ügydöntő népszavazás kell a projektről

Az LMP továbbra is úgy látja: ügydöntő népszavazáson kellene határozni a paksi bővítésről, az ugyanis annyira nagy beruházás, amekkora ritkán fordul elő egy nemzet történetében.

Nézőpont Intézet: nem volt érdemi vita az MSZP és a Párbeszéd főpolgármester-jelöltje között

A Nézőpont Intézet elemzője szerint érdemi vitára nem került sor az MSZP és a Párbeszéd főpolgármester-jelöltjei között az önkormányzati előválasztást megelőző vitán vasárnap.