Megkapta a kormányalakítási megbízást a román államfőtől Marcel Ciolacu szociáldemokrata pártelnök

A korábbi terveknek megfelelően Marcel Ciolacut, a Szociáldemokrata Párt (PSD) elnökét bízta meg kormányalakítással kedden Klaus Iohannis román államfő.

Alapjogokért Központ: 2006 óta a magyarok, a háború kitörése óta a béke ellen is harcolnak Gyurcsány Ferencék

A 2006-ban második kormányát megalakító Gyurcsány Ferenc által vezetett baloldal ma is szembe megy a választók elvárásaival, amikor a háborús eszkaláció oldalára áll - állapította meg az Alapjogokért Központ elemzője az Origo.hu-n megjelent írásában.

Magyar feliratú matricával ragasztották le az ismeretlen katona síremlékét Szatmárnémetiben

Ismeretlenek magyar feliratú öntapadós matricát ragasztottak az ismeretlen katona síremlékére Szatmárnémetiben, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) provokációnak tekinti a történteket - számolt be kedden a Szatmári Friss Újság.

Elvi állásfoglalás az orosz-ukrán háborúról

Az eredeti Fidesz-KDNP-s előterjesztést a baloldali frakcióvezetők módosító javaslataival átalakító állásfoglalást fogadott el az ukrajnai háború ügyében szerdai ülésén a Fővárosi Közgyűlés.

Fidelitas: a fővárost valójában Gyurcsány Ferenc vezeti

Figyelemfelhívó akciót tartott a Fidelitas a Fővárosi Közgyűlés szerdai ülésén, hogy figyelmeztesse a budapestieket: a fővárost nem Karácsony Gergely, hanem Gyurcsány Ferenc vezeti.

Krónika 1. rész (napirend előtt: akkumulátorgyárak, gyermekvédelem, határvédelem)

Az akkumulátorgyárak telepítéséről, a gyermekvédelmi politikáról és a határvédelemről beszéltek képviselők az Országgyűlés hétfői ülésén, napirend előtt.

DK: meg kell akadályozni további postahivatalok bezárását

Meg kell akadályozni, hogy újabb fővárosi postahivatalokat zárjanak be - mondta Szaniszló Sándor, a Demokratikus Koalíció (DK) fővárosi frakcióvezetője a Fővárosi Közgyűlés szerdai ülése előtt tartott sajtótájékoztatóján.

Az új program, és a romániai magyar romák integrációja is téma lesz az RMDSZ kongresszusán

A 2030-ig érvényes pártprogram, valamint a romániai magyar romák integrációját célzó munkadokumentumok is napirenden szerepelnek majd a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) jövő heti kongresszusán.

Tovább erősödött az ellenzéki ANO mozgalom Csehországban

Tovább erősödött az ellenzéki ANO mozgalom Csehországban; ha most lennének a parlamenti választások az Andrej Babis volt kormányfő vezette mozgalom 34,5 százalékot kapna, hét százalékponttal többet, mint a legutóbbi, 2021 októberi választásokon.

Alapjogokért Központ: a választók többsége továbbra is az Orbán Viktor vezette kabinetet támogatja

A Fidesz-KDNP támogatottságában nem történt lényegi változás a tavalyi parlamenti választási győzelmük óta: a közvélemény-kutatások szerint a kormánypártok egy most vasárnapi voksoláson is hasonló eredményt tudnának elérni - közölte az Alapjogokért Központ hétfőn az MTI-vel.

Budapesti Fidesz: ismét üres volt a feleslegesen lezárt rakpart

Ismét üres volt a feleslegesen lezárt rakpart a hétvégén - írta a Fidesz budapesti szervezete kedden a Facebook-oldalán, ahol tapasztalatukról egy videót is közzétettek.

Új párt megalakítását jelentette be az ügyvezető szlovák miniszterelnök

Új politikai párt megalakítását jelentette be Eduard Heger ügyvezető szlovák miniszterelnök kormánya néhány miniszterével együtt tartott sajtótájékoztatóján Pozsonyban kedden.