Áprilisban tovább csökkentek a Magyar Nemzeti Bank (MNB) devizatartalékai, a múlt hónap végi 26 432 milliárd euró 1,119 milliárddal alacsonyabb az egy hónappal korábbinál.A márciusi 4,164 milliárd eur...
Csökkenő indexekkel nyitottak pénteken a főbb európai értékpapírpiacok.A frankfurti DAX-30 0,62 százalékkal, a londoni FTSE-100 0,58 százalékkal, párizsi CAC-40 pedig 0,84 százalékkal állt csütörtöki ...
Az MSZP frakcióvezető-helyettese szerint a Magyar Nemzeti Bank (MNB) alapítványaitól kiperelt dokumentumok bizonyítják: Matolcsy György jegybankelnök személyesen döntött az egyik alapítvány pénzének b...
Kis emelkedésre számít pénteken a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT) az MTI-nek nyilatkozó piaci szakértő.Móró Tamás, a Concorde Értékpapír Zrt. vezető elemzője elmondta: alacsony forgalom mellett enyhén em...
Az UniCredit Jelzálogbank 2015-ben 3,2 milliárd forint mérleg szerinti nyereséget ért el az előző évi 813 millió forintos veszteséggel szemben, mérlegfőösszege 2015 végén 145,445 milliárd forint volt,...
A jegybank monetáris tanácsának keddi kamatdöntő ülése lesz a legfontosabb makrogazdasági esemény a jövő héten.
Ezt megelőzően hétfőn a kiskereskedelmi forgalom februári alakulásának második becslé...
Szerző: Vya
itt:
Színes hírek, 18+, Pénzügy, összeesküvés elmélet
Néhány megabank megint megbundázta globálisan a nemesfém piacokat. A 2008-as válságért felelősök most sem tétlenkednek. Munkálkodásuk újfent arról szól, hogy a befektetőket új módszerekkel vágják át.
...
Nem kezdődhetnek meg a tárgyalások a görög adósságenyhítésről, mivel nem valószínű, hogy megállapodás születik a görög reformintézkedések első felülvizsgálatának lezárásáról - közölte Jeroen Dijsselbl...
Gyengüléssel nyitottak a vezető európai értéktőzsdék pénteken.A londoni FTSE-100 index 0,39 százalékos, a frankfurti DAX-index 0,57 százalékos, a párizsi CAC-40 index pedig 0,12 százalékos mínuszban i...
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 2,21 pontos emelkedéssel, 27 012,16 ponton nyitott pénteken.A csütörtöki záró értékéhez képest 0,01 százalékkal erősödött.
(Forrás: MTI)...
Stagnálással nyithat pénteken a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) az MTI-nek nyilatkozó piaci szakértő szerint.Rövid Szabolcs, a Concorde Értékpapír Zrt. elemzője elmondta: nem várható nagyobb mozgás sem a ...
Szerző: Ancsy
itt:
Párkapcsolat, 18+
Pénzügyileg is zsarnokoskodhat felettünk a párunk, ha nem ismerjük fel az erre utaló jeleket.A párkapcsolatok területén a legtöbb szó a fizikai és a szóbeli erőszakról esik, pedig a gazdasági erőszak ...