Négy napra ismét jazzfőváros lesz Kecskemét

Négy nap alatt tizenöt ország száz zenésze lép színpadra az augusztus 1-je és 4. között zajló, nyolcadik kecskeméti Bohém Jazzfőváros nevű, szabadtéri családi fesztiválon - mondta el Ittzés Tamás fesztiváligazgató az MTI-nek.

Bakonybélben rendezik a 9. Közép-Európai Csillagászati és Asztrofizikai Diákolimpiát

Bakonybélben rendezik a 9. Közép-Európai Csillagászati és Asztrofizikai Diákolimpiát augusztus 7. és 9. között.

Nemzetközi Cigány Dal Napja hat ország tizenöt helyszínén

Immár harmadik alkalommal rendezik meg a Nemzetközi Cigány Dal Napját.

Augusztus első hétvégéjén rendezik meg a Váralja Akusztikot Boldogkőváralján

Augusztus első hétvégéjén rendezik meg a harmadik Váralja Akusztik könnyűzenei fesztivált a Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyei Boldogkőváralján, a Téka tábor erdei helyszínén, ahol folk, hip-hop és indie rock produkciók szólalnak meg - közölték a szervezők az MTI-vel.

Németh Zsolt: "Jobb pályán" az idei rendezvény mottója

"Jobb pályán" a mottója az idei Tusványosi nyári szabadegyetemnek, amelyet július 23-28. között tartanak.

Krisna-völgyi búcsút tartanak Somogyvámoson

A népi mesterségek és a fenntarthatóság a fő témája a Krisna-völgyi búcsúnak, amelyet július 26. és 28. között rendeznek Somogyvámos határában.

Palóc Búcsú és Folkfesztivál Balassagyarmaton

A hagyományos palóc búcsút rendezik meg a hétvégén folkfesztivállal színesítve a Nógrád vármegyei Balassagyarmaton; a Szent Anna tiszteletére rendezett búcsút palóc vendégség követi majd vasárnap - tájékoztatta a Magyar Nemzeti Múzeum Palóc Múzeuma hétfőn az MTI-t.

Szombaton rendezik meg a Libegők éjszakáját

Szombaton rendezik meg a Libegők éjszakáját; az országos rendezvényhez az idén négy helyszín csatlakozott, köztük Budapesten a Zugligeti Libegő.

Több mint száztízezren vettek részt idén az erdélyi Vibe Fesztiválon

Több mint száztízezren vettek részt az elmúlt hétvégén Erdély legnagyobb magyar zenei fesztiválján, a marosvásárhelyi Vibe Fesztiválon - közölték hétfőn az MTI-vel a szervezők.

Koncertek és színházi előadások is lesznek az idei Pesthidegkúti Művészeti Fesztiválon

Koncertekkel, színházi előadásokkal és gyereknek szóló foglalkozásokkal, játékokkal is várja az érdeklődőket a Pesthidegkúti Művészeti Fesztivál augusztus 29. és szeptember 1. között a Klebelsberg Kultúrkúriában.

Többezer érdeklődőt várnak az idei tiszacsegei halászlé fesztiválra

Többezer érdeklődőt várnak az idei tiszacsegei halászlé fesztiválra, amelyet immár tizenhatodik alkalommal rendez meg szombaton a csegei Tisza-parton a helyi halászcsárda - jelezte Nagy Sándor csárdatulajdonos sajtótájékoztatón szerdán a helyszínen.

Víz-Zene-Virág Fesztivál a hétvégén Tatán

Az Öreg-tónál a vár és az Eszterházy-kastély környéke ad otthont a hétvégén Tatán a Víz-Zene-Virág Fesztiválnak, mely három napon át családi programokkal, koncertekkel és vízi látványosságokkal várja az érdeklődőket - közölték a szervezők az MTI-vel.