Harci bemutatók, sportviadalok, előadások, kiállítások és koncertek az Ősök Napján Bugacon

Harci bemutatók, sportviadalok, előadások, kiállítások és koncertek is várják az érdeklődőket az Ősök Napján augusztus 4. és 6. között a Bács-Kiskun vármegyei Bugacon - közölték a szervezők az MTI-vel.

Kezdődik a Muzsikáló udvar programja Szegeden

A Szeged Trombone Enseble koncertjével szombaton elkezdődik a Muzsikáló Udvar címet viselő programsorozat a szegedi városháza udvarán - tájékoztatták a szervezők az MTI-t.

Székely, lengyel és román táncegyüttesek a Bukovinai Találkozások folklórfesztiválon

Csaknem harminc, elsősorban székely hagyományőrző csoport, valamint egy-egy lengyel és román együttes részvételével rendezik meg a 34. Bukovinai Találkozások Nemzetközi Folklór Fesztivált augusztus 4. és 6. között Bonyhádon és a környező településeken.

A Magyar Nemzeti Múzeum is megjelenik a rendezvényen

Főként ismeretterjesztő régészeti programokkal jelenik meg a Magyar Nemzeti Múzeum a kedden kezdődő 16. Ördögkatlan Fesztiválon, ahol a Magyar Menyasszony címmel decemberben nyíló kiállításba is minden eddiginél nagyobb betekintést enged.

Interaktív régészeti programmal is készül az MCC Fesztre a Nemzeti Múzeum

Interaktív régészeti programjaival és egyedi könyvkínálatának bemutatásával vesz részt az idei esztergomi MCC Feszten a Magyar Nemzeti Múzeum, amely különleges ingyenes múzeumi jegycsomaggal is készül a látogatóknak.

Idén már 12 helyszínen rendezik meg a cigány dal napját

A sokszínűséget ünnepelve idén már 12 helyszínen, csaknem negyven fellépővel rendezik meg augusztus 8-án a cigány dal napját.

Száznegyven kiállítóval rendezik meg a Budapesti Nemzetközi Könyvfesztivált

Szeptember 28. és október 1. között rendezi meg a Magyar Könyvkiadók és Könyvterjesztők Egyesülése (MKKE) a 28. Budapesti Nemzetközi Könyvfesztivált, amely 140 kiállítóval, több mint 40 külföldi szerzővel várja látogatóit a Millenáris parkban.

Több mint ötszáz fellépővel várja a látogatókat augusztusban a Zempléni Fesztivál

Csaknem 20 település mintegy negyven helyszínén több mint ötszáz fellépővel várja a látogatókat a Zempléni Fesztivál augusztus 11. és 19. között.

Az Agrárminisztérium idén is ott van Campus Fesztiválon

Termelői piac is van a Campus Fesztiválon, ahol a régióban meghatározó termékeket előállító helyi termelők finomságai érhetők el - jelentette ki Papp Zsolt György, az Agrárminisztérium (AM) közös agrárpolitika végrehajtásáért felelős helyettes államtitkára.

Változatos programokkal várja a látogatókat a 17. PanyolaFeszt

Augusztus első hétvégéjén 17. alkalommal rendezik meg a PanyolaFesztet a Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyei településen - tájékoztatták az MTI-t a szervezők kedden.

Holnap kezdődik a Veszprémi Régizenei Napok programsorozata

Holnap kezdődik a Veszprémi Régizenei Napok programsorozata, amely tizedik alkalommal kerül megrendezésre július 18. és 29. között Veszprémben és Tihanyban.

Navracsics Tibor: a természet csodája tárul elénk a Nimród 111 fotókiállításon Várpalotán

A Várpalotai Thury-vár ad otthont a Nimród 111 fotókiállításnak, amelynek anyagát a 111. évfolyamába lépett Nimród vadászújság fotósainak, illusztrátorainak képeiből válogatták.