A csütörtöki és pénteki élő sportközvetítések a hazai televíziókban.
A szlovák Michal Hipp távozott a Szombathelyi Haladás labdarúgócsapatának vezetőedzői posztjáról.
Elérte a tervezett legmagasabb pontját az épülő versenyuszoda Kaposváron - az ehhez kapcsolódó bokrétaünnepre szerdán került sor a nettó 4,5 milliárd forintos beruházás helyszínén.
A magyar kosárlabda-válogatott egyik legjobbja, Hanga Ádám rehabilitációja júniusi térdműtétje után jól halad, ám csapata, az FC Barcelona Lassa első szezonbeli tétmérkőzésein még biztosan nem léphet pályára.
Hat év szünet után csütörtökön rendezik az első olyan fordulót a labdarúgó Európa-liga csoportkörében, melyben magyar csapat is érdekelt.
A szerdai és csütörtöki élő sportközvetítések a hazai televíziókban.
A Nemzetközi Evezős Szövetség (FISA) kongresszusa Szántó Évát választotta a versenyek megszervezéséért és lebonyolításáért felelős bizottság elnökének.
A kollektív büntetésnek a sportban sincs helye - jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kedden Moszkvában a közmédiának, mielőtt tárgyalt Pavel Kolobkov orosz sportminiszterrel.
Erre a hétre még szigorú pihenést írtak elő a szombaton megsérült Kovácsik Ádám számára, így a MOL Vidi FC kapusa nem védhet csütörtökön a BATE Boriszov elleni labdarúgó Európa-liga-mérkőzésen.
A keddi és szerdai élő sportközvetítések a hazai televíziókban.
Eric Moussambani, azaz Eric, az Angolna, a sydneyi olimpia egyik legnagyobb sztárja rajtkőre áll a Duna Arénában az úszóvilágkupa-sorozat budapesti állomásán, ahol két bemutató futamban is megméreti magát.
Négy férfi és három női játékos képviseli a magyar színeket a kedden kezdődő és vasárnapig tartó alicantei asztalitenisz Európa-bajnokságon, amelyen egyesben és párosban rendeznek versenyeket.
