András Csaba: nem számítottam erre a sikerre

András Csaba azt mondta, nem számított a tizedik helyen kiemelt német Dang Qiu elleni sikerre az asztaliteniszezők WTT-sorozatának 1,55 millió dollár összdíjazású malmői versenyén, most pedig nagyon boldog és várja a következő feladatot.

Hatalmas csatában kapott ki nyitómeccsén a magyar páros

Villám Lilla és Kun Stefánia hatalmas csatában 2-1-re kikapott svájci ellenfelétől a lengyelországi strandröplabda Európa-bajnokság szerdai nyitónapján az E csoportban.

Egygólos hátrányból kell fordítania a Győrnek

Az ETO FC egygólos hátrányból várja a lett Riga FC elleni hazai visszavágót a labdarúgó Konferencia-liga selejtezőjének harmadik fordulójában, továbbjutása esetén pedig már a rájátszásban folytatná.

Új kategóriával bővül a visontai versenyhétvége

Új kategóriával bővül a supermoto-világbajnokság Magyar Nagydíjának programja: a szeptember 4. és 6. közötti, visontai versenyhétvégén az S4-es kategória futamait is láthatja a közönség.

Nyolcfős magyar csapat indul

Nyolc magyar öttusázó vesz részt az augusztus 24-én kezdődő kínai öttusa-világbajnokságon, Kujjangban.

Kovács Zsófia kisebb vírusfertőzéssel küzd

Kovács Zsófia kisebb vírusfertőzéssel küzd, de fel sem vetődött benne, hogy ne induljon a csütörtökön kezdődő és vasárnapig tartó zágrábi torna Európa-bajnokságon.

Tiszta kűröket vár a magyaroktól a szakmai bizottság vezetője

Tiszta kűröket vár a magyar szinkronúszóktól a szerdán kezdődő budapesti junior világbajnokságon Erdős Eszter, a magyar szövetség szakmai bizottságának elnöke.

Minden magyar továbbjutott a keddi középdöntőkbe

A délelőtti előfutamokból minden magyar versenyző továbbjutott a kedd esti középdöntőkbe a párizsi vizes Európa-bajnokság medencés úszóversenyén.

Tóth Anna mégis futhat az elődöntőben

Tóth Anna mégis rajthoz állhat a 100 méter gát keddi elődöntőjében a birminghami atlétikai Európa-bajnokságon.

Több mint 81 ezer nevezés a BSI első féléves versenyein

A 2025-ös rekordév után idén tovább növelte eseményeinek látogatottságát a hazai szabadidősport legnagyobb szereplője, a Budapest Sportiroda (BSI), amely az első félévben több mint 81 ezer nevezést könyvelhetett el.

Pigniczki Fanni a nyolcadik világbajnokságára készül

A szerdától vasárnapig tartó frankfurti ritmikus gimnasztika világbajnokság lesz a nyolcadik a kétszeres olimpikon Pigniczki Fanni pályafutásában.

A tisztes búcsú lehet a Debrecen célja Koppenhágában

A Debreceni VSC háromgólos hátrányból várja a dán FC Köbenhavn elleni koppenhágai visszavágót a labdarúgó Konferencia-liga selejtezőjének harmadik fordulójában, vagyis a hajdúságiak továbbjutására minimális az esély.