Az ország szinte összes iskolája érintett volt a Diákolimpiában, amely a múlt héten több mint 330 ezer nevezéssel zárult le, így 33 százalékos növekedés mutatkozott a tavalyi évhez képest.
Egy-egy dél-koreai rövidpályás és nagypályás gyorskorcsolyázó magyar színekben folytatja a pályafutását, egyikük a háromszoros olimpiai érmes Kim Minszok.
Tizenegy fukuokai világbajnok kapott helyet a párizsi olimpiára utazó 13 fős magyar férfi vízilabda-válogatottban.
Menedzsere szerint elérkezett az idő, hogy a magyar labdarúgó-válogatott támadója, Csoboth Kevin külföldre igazoljon.
A bajnok DVTK és az ezüstérmes Győr főtáblás lesz a női kosárlabda Euroliga következő idényében, a Szekszárd pedig selejtezőt játszik.
Felépült bokasérüléséből a négyszeres válogatott Sallói Dániel és visszatért a pályára az észak-amerikai profi labdarúgóligában (MLS) szereplő Sporting Kansas City színeiben.
Az újdonsült világbajnoki ezüstérmes, ezzel olimpiai résztvevő Guzi Blanka számára nagy vonzerőt jelent, hogy a párizsi játékok előtt még egyszer versenykörülmények között lovagolhat, ezért is indul a budapesti Európa-bajnokságon, a négy magyar olimpikon közül egyedüliként.
A németországi labdarúgó Európa-bajnokság szombati programja és további menetrendje.
Juhász Dorka csapata, a Minnesota Lynx házigazdaként 78-73-ra kikapott a Connecticut Suntól az észak-amerikai profi női kosárlabdaliga (WNBA) alapszakaszának csütörtöki játéknapján.
A pénteki, szombati és vasárnapi élő sportközvetítések a hazai televíziókban.
A válogatott Várdai Benedek csütörtökön visszatért nevelőegyesületébe, a bajnoki címvédő Falco KC Szombathely férfi kosárlabdacsapatához.
Költségvetési támogatást ígért a román miniszterelnök az utánpótlást nevelő állami és magán labdarúgó-akadémiáknak, a finanszírozást lehetővé tevő memorandumot csütörtöki ülésén fogadta el a kormány.