Hat magyar versenyző utazik pénteken az Almeríában sorra kerülő breaktánc Európa-bajnokságra, a párizsi olimpia műsorán szereplő sportág rendkívül népes mezőnyt vonultat fel a hétvégén.
A csütörtöki és pénteki élő sportközvetítések a hazai televíziókban.
Az 54 kilogrammban szereplő Szaka István szerdán egyhangú pontozással győzött első mérkőzésén a Taskentben zajló férfi ökölvívó-világbajnokságon, s ezzel bejutott a legjobb 32 közé.
A világ legnagyobb sprintersztárjai indulnak a Tour de Hongrie országúti kerékpáros körversenyen, "azt is mondhatnám, hogy sprintervilágbajnokságot szervezünk" jövő szerdától vasárnapig Magyarországon - jelentette ki az esemény főszervezője Kaposváron szerdán.
Berecz Zsombor nem indulóként, hanem házigazdaként lesz jelen a jövő vasárnap kezdődő Finndingi Európa-bajnokságon, amelynek Csopak ad otthont.
Az első feladatot megoldotta Hanga Ádám szerint a Real Madrid azzal, hogy kedden 82-80-ra győzött a Partizan vendégeként, így 2-1-re szépített a férfi kosárlabda Euroliga negyeddöntőjében.
Továbbra is édesapja irányításával, de új csapattársakkal készül a szezonra a kétszeres olimpiai bajnok kajakos Csipes Tamara, aki a tokiói játékok utáni teljes idényt kihagyta.
A szerdai és csütörtöki élő sportközvetítések a hazai televíziókban.
Egyéniben és csapatban is nagyszerűen teljesítettek a magyarok az athéni kick-box Európa-kupán, amelyen 21 ország több mint 550 versenyzője indult.
Varga Barnabás, a Paks csatára a második helyre lépett előre a labdarúgók nemzeti bajnokságok szerinti eredményességi világranglistáján azzal, hogy pénteken háromszor is betalált a Kecskemét kapujába, s 16-ra növelte idei NB I-es találatai számát.
További egy évvel meghosszabbította szerződését Hetényi Zoltán, a jégkorong Erste Ligában szereplő DEAC kapusa.
Több ezer zalaegerszegi szurkoló kíséri el csapatát a fővárosba a Budafoki MTE elleni labdarúgó MOL Magyar Kupa-döntőre.