Szaúd-Arábia csúcspénzt fizet súlyemelőinek

A sportágat tekintve minden idők legnagyobb pénzdíjait kapják a szaúdi súlyemelők az arab ország jövő heti csúcsrendezvényén, az első alkalommal kiírt Szaúdi Játékokon.

Menesztették az MTK vezetőedzőjét

Menesztették Vida Gergőt, a női kézilabda NB I-ben szereplő MTK Budapest vezetőedzőjét.

Péni István hatodik fekvő puskában

Péni István szerepelt a magyarok közül a legjobban a férfi kisöbű szabadpuska fekvő számban a kairói olimpiai kvalifikációs sportlövő-világbajnokságon.

Sarah Sjöström kihagyja a rövidpályás úszószezont

Kihagyja a rövidpályás szezont Sarah Sjöström, a svédek olimpia bajnok úszója.

Burján Csaba: nincs, amit hiányolnék, ami kimaradt volna

Teljesnek érzi pályafutását, elégedett az elért eredményeivel Burján Csaba olimpiai bajnok rövidpályás gyorskorcsolyázó, aki vasárnap jelentette be visszavonulását.

Újra főtáblára jutna a Vasas

A főtáblára jutás a célja a női röplabda Bajnokok Ligája selejtezőjében szerdán kezdő magyar bajnok Vasas Óbudának.

MVLSZ: Vári Attila szerint Madaras Norbert alkalmas lenne elnöknek

Vári Attila, a Magyar Vízilabda Szövetség távozó elnöke szerint Madaras Norbert alkalmas lenne utódjának.

Menedzsere szerint Gazdag Dániel a télen topligába szerződhet

Dusan Vasiljevic, a Philadephia Unionban szereplő Gazdag Dániel menedzsere szerint a magyar válogatott labdarúgó akár már a télen valamelyik topligába szerződhet.

Élő tv-sportközvetítések

A keddi és szerdai élő sportközvetítések a hazai televíziókban.

Távozik Michael Boris a Fehérvártól

A Vasastól elszenvedett szombati vereséget követően távozik a MOL Fehérvár FC labdarúgócsapatától Michael Boris vezetőedző.

A Péni, Mészáros puskás duó a tizenkettedik

Egyik magyar duó sem jutott tovább az alapversenyből a légpuskások vegyescsapatversenyében a kairói sportlövő-világbajnokságon.

Auger-Aliassime a 10., Fucsovics a 91.

A legjobb magyar, Fucsovics Márton továbbra is a 91. a férfi teniszezők legfrissebb világranglistáján.