Németh Nándor a negyedik idővel középdöntős 100 méter gyorson

Németh Nándor a negyedik idővel bejutott a középdöntőbe 100 méter gyorson a párizsi olimpia úszóversenyinek negyedik, keddi napján.

Milák a legjobb idővel, Márton éppen középdöntős

A címvédő Milák Kristóf a legjobb idővel bejutott a 200 méter pillangó középdöntőjébe, amelynek a 16. helyen tagja lesz Márton Richárd is a párizsi olimpia úszóversenyinek keddi negyedik napján.

A cselgáncsozó Özbas Szofi Európa-bajnokot vert

A 63 kilogrammos Özbas Szofi is megnyerte első mérkőzését kedden a párizsi olimpia cselgáncstornáján.

Az evezős Pétervári-Molnár Bendegúz a C/D elődöntőben folytatja

Pétervári-Molnár Bendegúz a negyedik helyen ért célba futamában a férfi egypárevezősök keddi negyeddöntőjében a párizsi olimpián, ezzel nem jutott be a 12 közé, így a C/D elődöntőben folytatja szereplését, és a legjobb esetben 13. lehet.

Szerb aranyérem a légpisztolyos vegyes csapatversenyben

A szerb Zorana Arunovic és Damir Mikec nyerte az aranyérmet a légpuska vegyes csapatok versenyében, miután a keddi döntőben nagy csatában legyőzte a török együttest a párizsi olimpián.

A cselgáncsozó Ungvári Attila győzelemmel kezdett

A 81 kilogrammos Ungvári Attila győzelemmel kezdett kedden a párizsi olimpia cselgáncstornáján.

A Fehérvár jó helyzetből várja a hazai visszavágót

A Fehérvár FC idegenbeli sikerével 2-1-es előnyről várja a szerdai visszavágót az azeri Szumgajit ellen a labdarúgó Konferencia-liga selejtezőjének második fordulójában.

Szerdára halasztották a férfi triatlonosok versenyét

A Szajna vízminősége miatt egy nappal elhalasztották a férfi triatlonosok ma reggel 8 órára kiírt versenyét a párizsi olimpián.

Élő tv-sportközvetítések

A keddi és szerdai élő sportközvetítések a hazai televíziókban.

A kardozó Szűcs Luca is a negyeddöntőben búcsúzott

Szűcs Luca két szép győzelem után a negyeddöntőben vereséget szenvedett a női kardozók egyéni versenyében a párizsi olimpián.

Márton Anna kikapott a negyeddöntőben

Márton Anna három győzelem után vereséget szenvedett a női kardozók negyeddöntőjében a párizsi olimpián.

Ausztrál és belga vereség női kosárlabdában

A világbajnoki bronzérmes ausztrál és az Európa-bajnok belga válogatott is vereséggel kezdett hétfőn a párizsi olimpia női kosárlabdatornáján Lille-ben.