Szerző: Vya
itt:
Külföldi bűnügy, 18+, Szerbia
Egy hétre beszüntették a munkát a szerb ügyvédek Dragoslav Misa Ognjanovic meggyilkolása miatt - közölte hétfőn a Szerb Ügyvédi Kamara. Az 56 éves ügyvéd néhány hírhedt alvilági vezető védője volt.
A magyar közösségeknek a lakóhelyükön kell megerősödniük, a gazdasági megerősödés pedig megállítja az asszimilációt és megerősíti a kétoldalú kapcsolatokat is - hangsúlyozta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kedden Zomborban, ahol megnyitotta a magyar kormány vajdasági gazdaságfejleszt
A magyar közösségeknek a lakóhelyükön kell megerősödniük, a gazdasági megerősödés pedig megállítja az asszimilációt és megerősíti a kétoldalú kapcsolatokat - hangsúlyozta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kedden Zomborban, ahol megnyitotta a magyar kormány vajdasági gazdaságfejlesztési
Elsöprő győzelmet aratott a vasárnapi belgrádi önkormányzati választáson az Aleksandar Vucic köztársasági elnök vezette Szerb Haladó Párt (SNS), amely az előzetes eredmények alapján a voksok mintegy 45,6 százalékát szerezte meg.
Komolytalannak nevezte a Koszovó felosztására vonatkozó elképzeléseket Aleksandar Vucic szerb elnök, egyben közölte: április végén hozza nyilvánosságra a terület státusára vonatkozó saját elképzeléseit.
Szerző: Vya
itt:
Külföldi bűnügy, 18+, Szerbia
A polgári lakosság és a foglyok ellen elkövetett háborús bűncselekmények miatt 14 év letöltendő börtönbüntetésre ítélte a boszniai bíróság Azra Basic volt horvát katonát szerdán.
A szerbek régóta tudják, hogy az Európába vezető út számukra Budapesten és Bécsen keresztül vezet, ezért is fontos a szomszédos országok támogatása - hangsúlyozta Aleksandar Vucic szerb elnök hétfőn Zentán, ahol a török hadak felett aratott győzelemmel zárult zentai csata 320. évfordulója alkalmából
Egymás tiszteletére és megbecsülésére szólította a szerbeket és a magyarokat Áder János köztársasági elnök hétfőn Zentán, ahol a törökök leverésével zárult zentai csata 320. évfordulója alkalmából rendezett ünnepségen vett részt szerb kollégájával, Aleksandar Vuciccsal.
A rossz gazdasági helyzet miatt Szerbiában egyre többen vásárolnak olyan háztartási gépeket, amelyek szállítás közben megsérültek, ezeket ugyanis akár féláron is beszerezhetik - írta vasárnap honlapjá...
Kisebbségi, regionális pártként a Vajdasági Magyar Szövetségnek (VMSZ) az a feladata, hogy a problémákra fókuszáljon, nem pedig az, hogy a politizálás színterét országos szintre helyezze át - nyilatko...
A nyugat-balkáni országokban már megindult a lobbizás az ENSZ-főtitkári posztért annak ellenére, hogy Ban Ki Mun mandátuma csak két év múlva jár le.
A szerb sajtóban két politikus neve merült fel a...