Az első néhány száz határvadász kiképzése szeptember folyamán befejeződik, így ők szeptember végén már megkezdhetik a munkát a magyar-szerb határon - hangsúlyozta Bakondi György, a miniszterelnök belbiztonsági főtanácsadója az Újvidéki Rádió Hangadó szerda című műsorában szerdán.
Szerző: Ancsy
itt:
Belföldi hírek
Hivatalos látogatásra Szerbiába utazik Novák Katalin köztársasági elnök pénteken - közölte a Sándor-palota kedden az MTI-vel.
November 13-ra írta ki a szerbiai kisebbségi nemzeti tanácsi választásokat az illetékes miniszter hétfőn.
Az a legfontosabb, hogy a gyerekek számára biztosítsuk a jövőt, ezért minden segítséget megadunk ahhoz, hogy a Vajdaságban élő emberek magyar jövőt tudjanak elképzelni és megvalósítani a szülőföldjükön - hangsúlyozta Potápi Árpád János.
Forrong a szerb közélet a szeptember 17-re tervezett belgrádi Europride európai meleg büszkeség felvonulásának szervezési körülményei miatt: a jogvédők az esemény megtartását követelik, a rendezvényt ellenző tüntetők pedig a betiltását.
Európai uniós és amerikai közvetítők érkeztek Pristinába és Belgrádba, hogy többnapos tárgyalássorozaton enyhíteni próbálják a Szerbia és Koszovó közötti ellentéteket, és megakadályozzanak egy esetleges komoly konfliktust a két ország között.
A nyár végének közeledtével egyre több illegális bevándorló érkezik Szerbiába, és egyre gyorsabb is az áthaladásuk az országon - figyelmeztetett Vladimir Cucic szerb menekültügyi főbiztos a Danas című napilap internetes oldalának keddi beszámolója szerint.
Migránsokat csempésző újabb csoportot leplezett le a szerb belügyminisztérium, és kedden a magyar határhoz közeli Horgoson 120 illegális bevándorlót is elfogtak.
Jelentősen megnőtt a koronavírus-fertőzöttek száma Szerbiában, ezért ismét teljes látogatási tilalom lépett életbe az egészségügyi intézményekben - közölte az egészségügyi minisztérium pénteken.
Nagy mennyiségű fegyvert, lőszert és szúróeszközöket foglalt le a szerb rendőrség a migránsoktól a csütörtöki nagyszabású akciójának keretében több szerbiai városban, az illegális bevándorlókat elszállították - közölte a belügyminisztérium.
A fejlődés érdekében nem azokra kell helyezni a hangsúlyt, akik elmentek, hanem azokra, akik a szülőföldjükön maradtak, és itt akarnak élni és boldogulni - hangsúlyozta Potápi Árpád János.
A kormányzó Szerb Haladó Párt (SNS) szerezte meg a legtöbb mandátumot a szerbiai előrehozott parlamenti választáson a köztársasági választási bizottság keddi hivatalos és végleges eredményei szerint.
