Szerző: Ancsy
itt:
Belföldi hírek
Az ügynökakták közzétételének tanulságaira, valamint a történetek világértelmezésben betöltött szerepére hívta fel a figyelmet Papp István történész, az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltárának (ÁBTL) főosztályvezetője csütörtökön a Kossuth rádió Felkelő című műsorában.
Az 1990-es rendszerváltás mulasztását pótolja a kormány az ügynökakták nyilvánosságra hozásával - mondta a miniszterelnök szerdán Budapesten, az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltárának (ÁBTL) alagsorából bejelentkezve.
Szerző: Ancsy
itt:
Belföldi hírek
Több tízezer egykori ügynök nevét, adatait hozza nyilvánosságra honlapján kereshető formában az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára (ÁBTL) ma.
Öt kutatás indul az erdélyi magyar értelmiség 1944 és 1952 közötti történetének, a korszak kulturális és intézményi hálózatainak, valamint a kommunista diktatúra hatalomgyakorlásának és az értelmiségi életutakra gyakorolt hatásának a vizsgálatára.
Katonai tiszteletadás mellett eltemették hétfőn Belgrádban Ratko Mladicot, a boszniai szerb hadsereg egykori főparancsnokát, akit a hágai törvényszék népirtás, háborús és emberiesség elleni bűncselekmények miatt jogerősen életfogytiglani szabadságvesztésre ítélt.
Az etruszk város Vulcinak az évszázadok során a tenger alá süllyedt kikötője feltárása kezdődött el a közép-olaszországi Tirrén-tenger partjainál hétfőn.
Átvették Hágában Ratko Mladicnak, a boszniai szerb hadsereg volt parancsnokának holttestét, amely várhatóan csütörtök késő délután megérkezik Szerbiába - közölte Aleksandar Vucic szerb elnök.
Nem volt reális esélye a győzelemre a magyar seregnek az 1526-os mohácsi csatában a legújabb történeti, régészeti és antropológiai kutatások tükrében.
Több mint kétezer éve próbálják megfejteni, pontosan melyik hágón keresztül vezette Hannibál a seregét az Alpokon át.
Megérkezett pénteken a bayeux-i kárpit Londonba.
Nem szeretnénk kisajátítani, birtokolni, sajátunkká tenni sem 1956, sem 1989 történetét - mondta Magyar Péter miniszterelnök az Országgyűlés keddi ülésén, napirend előtt.
Szerző: Ancsy
itt:
Belföldi hírek
Azt a történelmi terhet, amit a 106 évvel ezelőtti trianoni döntés jelentett Magyarországnak, nem tudjuk felülírni, de azt a Trianont, amit mi okoztunk saját magunknak, a megosztott országot, igenis tudjuk orvosolni - jelentette ki Karácsony Gergely főpolgármester.