Zuhanással nyitottak a vezető európai értéktőzsdék pénteken, és jelentősen csökkent a kőolaj, illetve az ipari nyersanyagok ára, miután a kilépést pártoló tábor nyerte meg a brit EU-tagságról tartott ...
A nemzetközi tőzsdéken uralkodó negatív hangulat miatt jelentős, akár 10 százalékos eséssel is nyithat a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) pénteken az MTI által megkérdezett elemzők szerint.Sinka Csaba, a C...
Az elmúlt másfél órában folytatódott a forint lejtmenete a főbb devizákhoz képest, de komoly gyengülést jelzett egyebek között a lengyel zloty, a román lej, vagy a kínai jüan is, miközben jelentősen e...
A kedvező nemzetközi hangulat miatt emelkedéssel nyithat a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) hétfőn az MTI által megkérdezett elemzők szerint.
Sinka Csaba, a Concorde Értékpapír Zrt. elemzője szerint jól...
Erősödéssel nyitottak a vezető európai értéktőzsdék pénteken a New York-i és az ázsiai tőzsdék nyomdokain haladva.A Brexit miatti aggodalmak enyhülésének köszönhetően a londoni értéktőzsde fő mutatója...
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 0,64 pontos csökkenéssel, 25 814,19 ponton nyitott pénteken.A csütörtöki záró értékéhez képest gyakorlatilag nem változott.
(Forrás: MTI)...
Nem számítanak érdemi elmozdulásra a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT) pénteken az MTI által megkérdezett szakértők.Ballai Zoltán, a Raiffeisen Bank üzletkötője szerint esetleg a csütörtöki erősödés folyta...
A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) ismét az Európai Tőzsdeszövetség (FESE) teljes jogú tagjává vált azt követően, hogy tavaly év végén a Magyar Nemzeti Bank többségi tulajdonába került - közölte a BÉT csüt...
Csökkenésre számítanak az MTI-nek nyilatkozó szakértők a tőzsdén csütörtökön.
Kiss Mónika, az Equilor Befektetési Zrt. vezető elemzője kommentárjában kifejtette: a Brexit szavazással kapcsolatos ag...
Emelkedéssel nyitottak a főbb indexek a New York-i tőzsdén szerdán.
A 30 vezető iparvállalat DJIA-indexe 0,18 százalékos, az S&P 500-as mutató 0,17 százalékos, a technológiai részvények Nasdaq Comp...
Esésre számítanak a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT) kedden az MTI-nek nyilatkozó elemzők.
Ballai Zoltán, a Raiffeisen Bank üzletkötője szerint eladói nyomás várható a magyar és a nemzetközi tőzsdéken,...
Az elemzői előrejelzésekkel összhangban, csökkenéssel nyitottak a vezető európai értéktőzsdék pénteken.A londoni értéktőzsde fő mutatója, az FTSE-100 index 0,28 százalékkal, a frankfurti DAX-index 0,5...