Afrika különleges növényvilága mellett rovarfogó és más egzotikus növényeket is megismerhetnek azok, akik a hétvégén ellátogatnak a Szegedi Tudományegyetem (SZTE) füvészkertjébe – tájékoztatták a szervezők az MTI-t.
Az erdők szerkezetátalakítását támogató pályázat célja az erdők alkalmazkodóképességének, biológiai értékének növelése és a fafajok és az erdőszerkezet változatosságának biztosítása - mondta Mocz András, az Agrárminisztérium (AM) erdőkért felelős helyettes államtitkára.
Az idei év "rekordot dönthet" a szlovén hegyekben bekövetkezett halálesetek számát tekintve - közölte csütörtökön a Szlovén Hegyimentők Szolgálata (GRZS).
Tíz természetes vagy mesterséges hely, ami már önmagában is misztikus hangulatot áraszt.
Szerző: Ancsy
itt:
Állatvilág
A nyár végéhez közeledve kevesebb madarat látni, ennek hátterében azonban nem természetvédelmi probléma, hanem a költési időszak befejeződése áll - közölte az MTI-vel hétfőn a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME).
AM: új projekt indul a szemléletformálás érdekében, egy lépéssel közelebb a természethez.
Drasztikus lépésre szánták el magukat a helyi földtulajdonosok.
Az Északerdő Zrt. augusztus 23-án szombaton kirándulóvonatokat indít Miskolcról a Lillafüredi Állami Erdei Vasút mahócai szárnyvonalára, ahol a társaság mentrend szerinti járművei nem közlekednek - közölte az erdőgazdasági vállalat kommunikációs tanácsadója kedden az MTI-vel.
Szerző: Ancsy
itt:
Állatvilág
A Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME) Budapesti Helyi Csoportja 12. alkalommal szervez nyári madárgyűrűző akciót Budapesten, a cinkotai Naplás-tónál, ahova augusztus 8-25. között várja az érdeklődőket - közölte az MME hétfőn az MTI-vel.
A HUN-REN Ökológiai Kutatóközpont és a Milánói Egyetem közös vizsgálata szerint a madarak és denevérek a szőlőültetvények védelmezői lehetnek, a repülő ragadozók pedig nemcsak a kártevők számát csökkentik, hanem mérséklik a terméskiesést is.
Közép-Európa legnagyobb virágzó indiailótusz-állománya (Nelumbo nucifera), valamint a Távol-Kelet íz-, illat- és dallamvilágát bemutató programok, tánc-, jóga- és harcművészeti bemutatók várják a látogatókat a hétvégén a Szegedi Tudományegyetem (SZTE) füvészkertjében a Lótusz napokon.
Országszerte új mintaprogramokkal folytatódik a városok klímavédelmi-biológiai rendszereiként működő erdők fejlesztése - mondta szerda sajtótájékoztatóján az Agrárminisztérium (AM) erdőkért és földügyekért felelős államtitkára.
