KSH: júniusban tovább gyorsult a mezőgazdasági termelői árak emelkedése

Júniusban a mezőgazdasági termelői árak átlagosan 10,5 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbiakat.

Tovább lassult a német termelői árak emelkedésének üteme májusban

Tizennégy havi mélypontra lassult a termelői árak emelkedésének éves összevetésű üteme Németországban májusban.

Németországban lassult a termelői árak emelkedésének üteme márciusban

Németországban lassult a termelői árak emelkedésének üteme márciusban éves szinten, havi összevetésben pedig csökkenést jegyeztek fel.

Lassult decemberben a termelői árak emelkedésének üteme Németországban

A vártnál nagyobb mértékben, hét havi mélypontra csökkent tavaly decemberben a termelői árak emelkedésének üteme Németországban a német szövetségi statisztikai hivatal, a Destatis hétfői közleménye alapján.

KSH: lassult a termelői árak emelkedése

Augusztusban lassult az ipari termelői árak három hónapja tartó élénk emelkedése, összességében 8,1 százalékkal nőttek az egy évvel korábbiakhoz viszonyítva az előző havi 8,4 százalék után - jelentette pénteken a Központi Statisztikai Hivatal( KSH).

KSH: júniusban tovább gyorsult a termelői árak emelkedése

Júniusban a minimálbér növekedése, az olajár-emelkedés és a forint gyengülése miatt tovább gyorsult az ipari termelői árak emelkedése. Az egy évvel korábbiakhoz viszonyítva a termelői árak 7,5 százalékkal nőttek a májusi 5,3 százalék és az áprilisi 2,3 százalék után - jelentette kedden a Központi St

KSH: 2017 decemberében lelassult a termelői árak emelkedése

Tavaly decemberben az ipari termelői árak 3,9 százalékkal emelkedtek az egy évvel korábbiakhoz képest az októberi és novemberi egyformán 4,5 százalékos növekedés után - jelentette szerdán a Központi Statisztikai Hivatal (KSH). A termelői árak decemberi növekedési üteme tavaly augusztus óta a legalac

KSH: tovább lassult a termelői árak emelkedése júliusban (2. rész)

Júliusban az ipari termelői árak 1,2 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbiakat, ezzel tovább lassult az emelkedés üteme a júniusi 1,5 és a májusi 2,7 százalék után - jelentette csütörtökön a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).

KSH: tovább gyorsult a termelői árak emelkedése

Februárban az ipari termelői árak átlagosan 4,0 százalékkal emelkedtek.