Szerző: Ancsy
itt:
világgazdaság
Tavaly 21,3 millió vendég szállt meg a csehországi szállodákban, panziókban vagy kempingekben, 6,4 százalékkal több, mint 2017-ben, ami új rekord.
A Balatoni Hajózási Zrt.-ben (Bahart) tulajdonos összes önkormányzat (21 település) aláírta azt a szerződést a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt.-vel, amely alapján ingyenesen átadnak az államnak közel 35 százaléknyi részvénycsomagot az 1,42 milliárd forintos tőkeemelési kötelezettségük elengedéséért.
Továbbra is Nagy-Britanniából érkezik a legtöbb turista Spanyolországba, az elmúlt évben 18,5 milliónyian, 1,6 százalékkal többen, mint 2017-ben - közölte éves turisztikai jelentésében a spanyol statisztikai hivatal (INE) pénteken.
Mintegy 5,5 millió látogató kereste fel tavaly a cseh Nemzeti Műemlékvédelmi Hivatal (NPÚ) kezelésében lévő várakat és kastélyokat - közölte Jana Hartmanová, a hivatal szóvivője pénteken Prágában.
Zarándokvonattal ezren utazhatnak Ferenc pápa június 1-jei csíksomlyói szentmiséjére a MÁV-Start Zrt. és a Misszió Tours utazási iroda szervezésében - mondta az iroda ügyvezető igazgatója pénteken az M1 aktuális csatornán és a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában.
A belföldi turizmus forgalma közel 10 százalékkal bővült tavaly, a foglalások kétharmada 1-2 éjszakára szólt, az emberek a szálláshelyeken átlagosan 46 830 forintot fizettek, az úticélokat tekintve pedig Budapest, Siófok, Eger és Hajdúszoboszló voltak a legkeresettebbek.
Kiemelkedő üzleti évet zárt tavaly a zalakarosi fürdő, a látogatók száma 5 százalékos növekedéssel meghaladta a 650 ezret - közölte a Gránit Gyógyfürdő Zrt. vezérigazgatója csütörtökön az MTI-vel.
Az Európai Unió (EU) szálláshelyein turisztikai céllal töltött vendégéjszakák száma az előző év adataihoz képest 2,2 százalékkal növekedett 2018-ban, elérte a 3,1 milliárdot.
Az idén január 28-ától jelentkezhetnek online az iskolák, egyesületek az erdei, a vizi és a bringás egyhetes nyári vándortáborokba - jelentette be Révész Máriusz aktív Magyarországért felelős kormánybiztos pénteken, sajtótájékoztatón Budapesten.
A legfrissebb adatok szerint továbbra is folyatódott a növekedés a magyar turizmusban, egyre több külföldi turista érkezik Magyarországra, és a magyarok is többet utaznak.
Ismét a legjobb 20 között versenyez a főváros a legjobb európai úti cél címért: január 15. és február 5. között bárki szavazhat, hogy Budapest az European Best Destination szervezet szavazásán az első helyre kerüljön - közölte a Budapesti Fesztivál- és Turisztikai Központ (BFTK) az MTI-vel kedden.
Kitört a vihar a római városvezetés és az egyház között a Trevi-kútba dobált aprópénzek felhasználása miatt.
