Az idén erdélyi települések is jelentkezhetnek a Virágos Magyarország versenyre

Az idén első alkalommal megnyitja kapuit az erdélyi települések előtt is a 26. Virágos Magyarország környezetszépítő verseny, amelyre a szervezőbizottság és a Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ) május 1-jéig várja a jelentkezéseket.

Turisztikai Ügynökség: 10 százalékkal emelkedtek a turisztikai bevételek januárban

Januárban a turisták mintegy 30 milliárd forintot hagytak a hazai szálláshelyeken, és míg a vendégéjszakák száma az előző évivel közel azonos maradt, a szálláshelyek csaknem 10 százalékkal tudták növelni bevételeiket az előző év azonos időszakához képest.

Erdei fejlesztések indulnak 3,5 milliárd forintból az országban

Hét sikeres uniós pályázat 3,5 milliárd forint vissza nem térítendő támogatásából a természetjárás feltételeit javító, erdei fejlesztések indulnak 2020 szeptember végéig országszerte.

Szállás.hu: kétszeresére nő a szállodák forgalma a nemzeti ünnepen

Több mint a kétszeresére nő a belföldi turizmus forgalma a nemzeti ünneppel egybeeső hosszú hétvégén a márciusban szokásos adatokhoz képest, az átlagos foglalási érték 50 ezer forint, és jellemzően két éjre szól, a szálláshelyek között pedig a wellness a legnépszerűbb.

Ingyenes a belépés egy héten át az olaszországi múzeumokba

Március 5. és 10. között sem az olasz, sem a külföldi látogatóknak nem kell fizetniük a belépésért az olaszországi állami múzeumokba, amelyek ezt követően is további kedvezményeket kínálnak az olasz kulturális tárca által meghirdetett "ingyenes múzeumok" kampány keretében.

Tavaly 7,9 millió turista látogatott el Prágába

Tavaly 7,9 millió turista látogatott el Prágába, 3,2 százalékkal azaz 242 ezerrel több, mint 2017-ben - közölte a Mladá Fronta Dnes című cseh napilap pénteken a statisztikai hivatal adataira hivatkozva.

Megnyílt az Utazás 2019 kiállítás

Megnyílt az Utazás 2019 kiállítás csütörtökön a Hungexpo Budapesti Vásárközpontban, ahol vasárnapig 30 ország 300 kiállítója várja a látogatókat turisztikai kínálatával.

Tavaly 21,3 millió vendég fordult meg a cseh kereskedelmi szálláshelyeken

Tavaly 21,3 millió vendég szállt meg a csehországi szállodákban, panziókban vagy kempingekben, 6,4 százalékkal több, mint 2017-ben, ami új rekord.

Tulajdonos lett az állam a balatoni hajózásban

A Balatoni Hajózási Zrt.-ben (Bahart) tulajdonos összes önkormányzat (21 település) aláírta azt a szerződést a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt.-vel, amely alapján ingyenesen átadnak az államnak közel 35 százaléknyi részvénycsomagot az 1,42 milliárd forintos tőkeemelési kötelezettségük elengedéséért.

Továbbra is Nagy-Britanniából érkezik a legtöbb turista Spanyolországba

Továbbra is Nagy-Britanniából érkezik a legtöbb turista Spanyolországba, az elmúlt évben 18,5 milliónyian, 1,6 százalékkal többen, mint 2017-ben - közölte éves turisztikai jelentésében a spanyol statisztikai hivatal (INE) pénteken.

Mintegy 5,5 millió látogatót vonzottak tavaly a csehországi kastélyok és várak

Mintegy 5,5 millió látogató kereste fel tavaly a cseh Nemzeti Műemlékvédelmi Hivatal (NPÚ) kezelésében lévő várakat és kastélyokat - közölte Jana Hartmanová, a hivatal szóvivője pénteken Prágában.

Ezren utazhatnak zarándokvonattal a csíksomlyói pápai misére

Zarándokvonattal ezren utazhatnak Ferenc pápa június 1-jei csíksomlyói szentmiséjére a MÁV-Start Zrt. és a Misszió Tours utazási iroda szervezésében - mondta az iroda ügyvezető igazgatója pénteken az M1 aktuális csatornán és a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában.