Uniós biztos: a kért lőszereket azonnal el kell juttatni Ukrajnába

A Kijev által kért lőszereket azonnal el kell juttatni Ukrajnába, ennek érdekében pedig meg kell növelni az európai a gyártási kapacitásokat - jelentette ki Mairead McGuinness, az Európai Bizottság pénzügyi stabilitásért, pénzügyi szolgáltatásokért és tőkepiaci unióért felelős biztosa.

A felvásárlási ár növelésével támogatja a hazai dohánytermesztést a Continental Dohányipari Csoport

A dohányfelvásárlási alapár növelésével támogatja a hazai dohánytermesztést a Continental Dohányipari Csoport - közölte a vállalatcsoport kedden az MTI-vel.

KINCS: a magyarok többsége egyetért az édesanyák támogatásával

A magyarok többsége (87 százalék) egyetért azzal, hogy támogatni kell az édesanyákat a munkaerőpiacon és segíteni kell szülés után a munkába visszatérő nőket.

ELTE kancellár: a garantált bérminimum emeléséhez több mint egymilliárd forint támogatást nyújtott a kormány

A kormány a garantált bérminimum emeléséhez kapcsolódóan 1,281 milliárd forint összegben nyújtott támogatást az Eötvös Loránd Tudományegyetem (ELTE) számára, valamint biztosította a köznevelési intézményeiben is a 12 százalékos pótlékemelés fedezetét - közölte az ELTE kancellárja.

A túlélőket segíti az Ökumenikus Segélyszervezet

Felügyelet nélkül maradt gyermekeket befogadó keresztény közösséget is támogat az Ökumenikus Segélyszervezet a földrengés sújtotta Törökországban - közölte a segélyszervezet szerdán az MTI-vel.

Czomba Sándor: a kormány tovább támogatja a foglalkoztatást

A kormány a munkaerőpiac "minden rezdülését" figyeli és folytatja azokat a programokat, amelyek a foglalkoztatást segítik - mondta Czomba Sándor, a Gazdaságfejlesztési Minisztérium (GFM) foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkára kedden az M1 aktuális csatornán.

Ukrajna erőteljesebb támogatására szólítottak fel Lengyelország és a balti államok házelnökei

Ukrajna erőteljesebb támogatására szólítottak fel más országokat Lengyelország és a három balti állam (Észtország, Lettország, Litvánia) házelnökei abban a közös nyilatkozatban, amelyet pénteken a varsói szejm honlapján tettek közzé.

Lengyel külügyi államtitkár: a moldovai elnök Lengyelország támogatását várja az országát érintő válságok megoldásához

Maia Sandu Lengyelország politikai és érdemi támogatását várja az országát érintő válságok megoldásához - közölte a szerdán Varsóban megtartott lengyel-moldovai államfői találkozó után Marcin Przydacz államtitkár, a lengyel elnöki hivatal külügyi irodájának főnöke.

Nyolcmilliárdos támogatás a jövő kutatóinak a Debreceni Egyetemen

Mintegy nyolcmilliárd forintot nyújt a PhD-képzés és a tudományos életpálya támogatására az országosan egyedülálló PhD-ösztöndíjjal és kiegészítő támogatással a Gróf Tisza István Debreceni Egyetemért Alapítvány (GTIDEA) és a Debreceni Egyetem.

Habüveg hőszigetelő anyag gyártásához nyert támogatást a pécsi Hungaro Energy Kft.

Az építőiparban hőszigetelésre használható habüveg gyártásához nyert 1,5 milliárd forintos támogatást a pécsi Hungaro Energy Földgáz, Energiakereskedelmi és Szolgáltató.

Agrárminiszter: országjáráson készítik fel a gazdákat az új támogatási időszakra

Az új Közös Agrárpolitika Stratégia Tervvel változnak a területalapú támogatások szabályai, új támogatási jelennek meg és indul az agrár-ökológiai program is, éppen ezért fontos, hogy a gazdák felkészülten várják a tavaszt - mondta szerdán a közösségi oldalán Nagy István agrárminiszter.

Gál Kinga: gyors segítségnyújtásra van szükség a földrengés sújtotta térségekben

Európának minden támogatást a lehető leggyorsabban kell megadnia Törökországnak és Szíriának, a földrengés sújtotta térség továbbra is számíthat Magyarország segítségnyújtására - jelente ki Gál Kinga, a Fidesz európai parlamenti (EP-) képviselője az MTI-hez kedden eljuttatott közleményében.