Az Új nemzeti kiválóság program idei pályázatain is mintegy kétezer nyertes részesülhet összesen mintegy 4 milliárd forint ösztöndíjban.
Az Európai Bizottság 6 millió eurót szán az ukrajnai újságírók támogatására - jelentette ki Vera Jourová értékekért és átláthatóságért felelős uniós biztos kedden az Európai Parlament strasbourgi plenáris ülésen.
Százezer forint támogatást kap minden friss diplomás színész az Előadóművészi Jogvédő Iroda Egyesülettől.
Szerző: Ancsy
itt:
közlekedés
Csütörtöktől ismét lehet pályázni elektromos rásegítésű kerékpár beszerzésére az egymilliárd forint támogatási keretösszeg erejéig - jelentette be csütörtöki közleményében Steiner Attila.
Az Európai Unió Tanácsa elfogadta azt a jogszabály-módosítást, amely lehetővé teszi, hogy az uniós tagállamok ebben az évben összesen 3,5 milliárd euróval (mintegy 1300 milliárd forinttal) nagyobb összeget kapjanak az Ukrajna elleni orosz háború miatt menekülők befogadásának megkönnyítésére.
Szerző: Ancsy
itt:
Belföldi hírek
Csaknem negyedmilliárd forinttal segít civil szervezeteket és magánszemélyeket a Pro Filii Alapítvány.
Elsőfilmes alkotást és régiós koprodukciókat támogat a Nemzeti Filmintézet (NFI).
Idén április 6-án, szerdán nyílik meg az egységes kérelem kitöltési felülete, a gazdálkodók ekkortól nyújthatják be kérelmeiket.
Az Európai Unió Tanácsa jogalkotási módosításokat fogadott el, lehetővé téve a tagállamoknak, hogy 17 milliárd euró (mintegy 6300 milliárd forint) forrást csoportosítsanak át a kohéziós politikai alapokból és az európai segélyalapból (FEAD).
Lezárult a Brexit miatt károkat szenvedett vállalatok támogatására szolgáló pályázat második köre, a kormány által megelőlegezett európai uniós alapból így összesen 23 milliárd forinttal járulnak hozzá 63 hazai cég beruházásaihoz.
Az olaszok több mint 57 százaléka Ukrajna oldalán foglal állást, több mint ötven százalék azonban nemet mond Kijev fegyverrel történő megsegítésére egy felmérés szerint, melyet a Libero című napilap közölt csütörtökön.
Az ELKH Bölcsészettudományi Kutatóközpont Történettudományi Intézetének két kutatója is nyert a legrangosabb európai kutatási alap, az Európai Kutatási Tanács (European Research Council/ERC) pályázatán - tájékoztatta a kutatóközpont az MTI-t.