Szerző: Ancsy
itt:
közlekedés, 18+
A Nyugati pályaudvarról csütörtökön 9.30-kor Prágába indult Metropolitan EuroCity Dunakeszi határában elütött egy embert, ezért a szobi fővonalon hosszabb menetidőre, kimaradó és összevonva közlekedő járatokra kell számítani.
Szerző: Ancsy
itt:
közlekedés
Emberi hiba - amelynek a nyáron elvégzett, átfogó felújításhoz semmi köze nem volt - a legvalószínűbb magyarázata a múlt heti rákosrendezői balesetnek - közölte a MÁV-csoport vezérigazgatója hétfőn a Facebook-oldalán az általa elrendelt vizsgálat előzetes megállapításaira hivatkozva.
Elgázolt egy embert a vonat Herceghalom határában, az 1-es főút közelében csütörtökön - közölte a katasztrófavédelem a honlapján.
Szerző: Ancsy
itt:
közlekedés, 18+
Halálra gázolt a vonat egy embert Hajmáskér és Veszprém között kedd kora délután, a baleset miatt Budapest és Veszprém között hosszabb menetidőre kell számítani.
Szerző: Ancsy
itt:
közlekedés
Megkezdődött a Debrecen és Balmazújváros közötti vasútvonal fejlesztésének második üteme – közölte az Építési és Közlekedési Minisztérium (ÉKM) hétfőn az MTI-vel.
Szerző: Ancsy
itt:
közlekedés
Rákosrendező Nyugati pályaudvar felőli végén tolatás közben kisiklott egy dízelmozdony, a műszaki mentés miatt jelentős korlátozással közlekedhetnek a vonatok – közölte honlapján a MÁV csoport hétfőn.
Szerző: Ancsy
itt:
közlekedés
Veszélyeket rejtenek ezek a vasútvonalak.
Szerző: Ancsy
itt:
közlekedés
Befejeződött az öthetes rákosrendezői beruházás - közölte a MÁV-csoport vezérigazgatója hétfőn a Facebook-oldalán.
Szerző: Ancsy
itt:
külföldi gazdasági hírek
Növelte negyedéves bevételét és rendelésállományát a vonatokat és vasúti jelzőberendezéseket is gyártó francia Alstom SA konszern.
Összeütközött egy kisbusz egy vasúti szerelvénnyel Szentesen, a Vécsei Károly utcánál pénteken, a balesetnek nem volt sérültje - közölte honlapján a katasztrófavédelem.
Szerző: Ancsy
itt:
közlekedés
Feszített munka zajlik a hétfői viharban megrongálódott észak-balatoni vasútvonal helyreállításán - mondta a MÁV-csoport szóvivője csütörtökön egy Facebook-videóban.
Elgázolt egy embert egy személyvonat Jánoshalma és Mélykút között.
