WSA: Csökkent a világ acéltermelése júliusban

A világ acéltermelése 149,2 millió tonna volt júliusban, 0,3 százalékkal kisebb az egy évvel korábbinál - áll a nemzetközi acélipari szövetség, a World Steel Association (WSA) jelentésében.

Emelkedik az olajár reggel

Szerdán már a negyedik egymást követő napon emelkedett a kőolaj ára elsősorban a Közel-Keletről érkező ellentmondásos hírekre.

A Brent ára 90 dollár fölé nőtt hétfő reggel

Meredeken emelkednek az olajárak a nemzetköz piacokon, a Brent nyersolaj hordónkénti ára több mint egy hónap után először haladta meg a 90 dollárt hétfő reggel.

IDC kutatóintézet: a globális okostelefon-szállítások 6,7 százalékkal estek a második negyedévben

Globálisan 277,5 millió okostelefont szállítottak ki az idei második negyedévben, ami 6,7 százalék csökkenés a tavalyi azonos időszakhoz képest - áll az International Data Corporation (IDC) informatikai és távközlési piackutató vállalat honlapjára fölkerült jelentésben.

UBS: tavaly több mint 10 százalékkal nőtt globálisan a személyes vagyon

A globális vagyon 2017 óta a legnagyobb ütemben nőtt tavaly, amikor már a harmadik egymást követő évben jegyeztek fel bővülést - áll az UBS svájci bank 17. alkalommal bemutatott Globális vagyonjelentésében.

Ismét meghosszabbították a Szerbiai Kőolajipari Vállalat működési engedélyét

Július 1-ig meghosszabbította a Szerbiai Kőolajipari Vállalat (NIS) működési engedélyét az Egyesült Államok Pénzügyminisztériumának Külföldi Vagyonellenőrzési Hivatala (OFAC) - közölte a szerb közmédia.

SIA: csaknem megduplázódott a globális chipértékesítés áprilisban

A globális chipeladások éves szinten csaknem megduplázódtak, 93,9 százalékkal 110,5 milliárd dollárra nőttek áprilisban.

FAO: csökken a világ gabonatermése a 2026/27-es szezonban

Az ENSZ Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Szervezete (FAO) éves szinten 2 százalékkal kisebb, 2,982 milliárd tonna globális gabonaterméssel számol a 2026/27-es szezonban - áll a szervezet legfrissebb, júniusi jelentésében.

A kőolaj ára több mint 4 százalékkal nőtt az Iránnal kapcsolatos feszültség fokozódása miatt

Több mint négy százalékkal emelkedett a kőolaj tőzsdei jegyzése hétfő reggel az Iránnal kapcsolatos feszültség fokozódása miatt.

Az OECD-országokban 4,4 százalékra gyorsult az infláció áprilisban

Fölgyorsult az infláció a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) országaiban áprilisban különösen az energiaárak jelentős növekedése miatt, de drágultak az élelmiszerek is - derül ki a párizsi székhelyű szervezet honlapjára feltett jelentésből.

Az OECD szerint az idén 1,6 százalékra gyorsul a magyar GDP-növekedés a tavalyi 0,5 százalékról

A Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) 1,6 százalékos magyar gazdasági növekedéssel számol az idei évre a tavalyi 0,5 százalék után, jövőre pedig 2 százalékos bővülést vár.

A BAT a globális cigarettaértékesítés 2,5 százalékos csökkenésével számol

A British American Tobacco (BAT), a világ egyik vezető dohányipari vállalatcsoportja arra számít, hogy az eddig vártnál nagyobb mértékben csökkennek cigaretta eladások az idén.