Az ázsiai beruházások méretével vetekedő magyarországi befektetésekre is nyitottak az amerikai vállalkozások, építve a várhatóan javuló magyar-amerikai kétoldalú kapcsolatokra - értékelte Floridában zárult tárgyalássorozatát Magyar Levente.
Tiltott módon összejátszott több cég egy több tízmilliárd forintos Debrecen környéki vasúti fejlesztés közbeszerzésekor, az összehangolt kartellezés során szinte mindent egyeztettek egymással az érintett vállalkozások - közölte a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) pénteken az MTI-vel.
Csütörtöktől a Magyar Fejlesztési Bank az európai uniós társfinanszírozású, a hazai mikro-, kis- és középvállalkozások digitalizációs törekvéseit elősegítő Digitális Megújulás Operatív Program (DIMOP PLUSZ) keretében két új, 0 százalékos kamatozású hitelterméket tesz elérhetővé.
Százmilliárd forintos keretösszeggel indul februárban a Demján Sándor Tőkeprogram, amelynek célja a kkv szektor beruházásainak ösztönzése, a vállalkozások versenyképességének javítása és méretugrásuk elősegítése - jelentette be Szabados Richárd.
A magyar gazdaság szereplői képesek arra, hogy megmutassák azt a teljesítményt, amely bennük van és jól tudnak reagálni a válságokra - jelentette ki a pénzügyminiszter pénteken Szegeden.
Szerző: Ancsy
itt:
Belföldi hírek
A közmédia Jónak lenni jó! adománygyűjtő akciójával idén a Baptista Szeretetszolgálat munkáját, az általuk fenntartott törökbálinti Tábitha Gyermekhospice Ház működését, illetve egy új hospice ház építését támogatja.
Innovációs programcsomagot hirdet meg a kormány a mikro-, kis- és középvállalkozásoknak 181 milliárd forint értékben - mondta a Kulturális és Innovációs Minisztérium innovációért felelős helyettes államtitkára a Magyar Nemzetnek adott, hétfőn megjelent interjúban.
A magyar vállalkozások energiaköltségeinek csökkentésére és energiafelhasználásuk optimalizálására a Magyar Fejlesztési Bank (MFB) és az MVM Optimum együttműködést kötött.
Az Energiaügyi Minisztérium (EM) kiemelten fontosnak tartja, hogy a tárcához tartozó területeken tovább erősítsék a kapcsolatokat a Magyar Kereskedelmi és Iparkamarával (MKIK), ezzel segítve a hazai vállalkozásokat és a magyar gazdaságot - mondta az energiaügyi miniszter.
Az Agrárminisztérium elkötelezett a legkisebb mezőgazdasági vállalkozások megerősítése és lehetőségeinek bővítése mellett, illetve fontosnak tartja az életképes kisgazdaságok létrejöttét és megőrzését.
A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) Versenytanácsa 2,2 milliárd forint bírságot szabott ki 97 vállalkozásra tavaly, idén a kiszabott versenyfelügyeleti bírságok összege már augusztusban meghaladta a 2 milliárd forintot - közölte a nemzeti versenyhatóság csütörtökön az MTI-vel.
A vállalkozások adminisztratív terheinek csökkentésére törekszik a Gazdasági Versenyhivatal (GVH): a fúziós ügyekben például egyszerűsített űrlapok szolgálnak a cégek összefonódásának bejelentésére, amivel idén az első fél évben már csaknem minden harmadik vállalkozás élt - közölte a GVH pénteken.
