A Nemzeti Innovációs Ügynökség (NIÜ) legújabb szolgáltatása, az Enterprise Horizon program információátadással támogatja az innovatív vállalkozásokat a világ legnagyobb kutatás-fejlesztés és innovációs programjában, a Horizon Európában való sikeres részvételben.
Megnyílt a támogatási kérelmek benyújtásának lehetősége az MGFÜ Energetikai tanácsadási voucher programra, amely mikro-, kis- és középvállalkozásoknak (kkv) biztosít lehetőséget energetikai tanácsadási szolgáltatások igénybevételére, vissza nem térintendő támogatással.
Az életképes, de fizetési nehézségekkel küzdő vállalkozások immár közel két éve, 2022 júliusa óta Magyarországon is indíthatnak szerkezetátalakítási eljárást.
Az Interactive Venture Partners kezdeti 50 millió eurós befektetéssel elindította első kockázati-tőke alapját, amely Közép-Kelet-Európában induló vállalkozásokba kíván fektetni - közölte a cég csütörtökön az MTI-vel.
Töretlen a Baross Gábor Hitelprogram lendülete.
Az építőiparban a működő vállalkozások száma tavaly meghaladta a 66 ezret, és mindössze 0,3 százalékkal volt kevesebb az előző évinél - közölte az Opten hétfőn az MTI-vel.
Idén legfeljebb 6 ezer euró (több mint 2 millió forint) támogatást kapatnak vállalkozások.
A kormány célja, hogy az infláció sikeres visszaszorítását követően 2024-ben helyreállítsa a gazdasági növekedést és 4 százalék körüli GDP növekedést érjen el.
A kormány felülvizsgálta és elfogadta "a magyar mikro-, kis- és középvállalkozások megerősítésének stratégiája 2019-2030" című stratégiai dokumentumot, és meghatározta a vállalkozások érdekében a következő két évben elvégzendő kiemelt vállalkozásfejlesztési intézkedéseket.
Január 1-jétől kötelezést tartalmazó határozatot hozhatnak a békéltető testületek, ha a fogyasztó kérelme megalapozott és az érvényesíteni kívánt igény nem haladja meg a 200 ezer forintot.
A magyarországi mikro-, kis- és középvállalkozások következő egy évi várakozásait jelző K&H kkv bizalmi index a negyedik negyedévben mínusz 6 ponton áll, ami 5 pontos javulás az előző negyedévi mutatóval szemben, az emelkedése mögött a gazdaságpolitika és a munkaerőhelyzet kedvezőbb megítélése,
A legdinamikusabb technológiai cégeket díjazó Deloitte Central Europe 2023-as Technology Fast 50 programjára 16 közép-európai országból több mint 400 pályázat érkezett.
