Jövőre is biztosított a vallásos alkotóközösségek működését segítő forrás

Jövőre is biztosított lesz a vallásos alkotóközösségek, zenei együttesek és zenészek működését támogató forrás, hiszen a program keretében összesen 500 millió forint vissza nem térítendő támogatás áll rendelkezésre - közölte a Kulturális és Innovációs Minisztérium szerdán az MTI-vel.

Buckingham Nicks: először jelent meg CD-n a két zenész 1973-as lemeze

A legendás amerikai zenekar, a Fleetwood Mac két tagja, Lindsey Buckingham és Stevie Nicks 1973-ban közös lemezt készített, amely most, több mint fél évszázaddal később jelent meg újra, CD-n pedig először.

Fábián Juli Emlékalapítvány: új pályázat segíti a nehéz helyzetben lévő zenészeket

Új pályázatot írt ki a Fábián Juli Emlékalapítvány a nehéz egészségügyi, szociális, vagy egyéb okok miatt kedvezőtlen helyzetben lévő zenészek és zeneipari háttérmunkások támogatására - közölte az Alapítvány kuratóriumának elnöke az MTI-vel.

Benini, finn, grúz és magyar zenészek az Óbudai Világzenei Héten

Benini, finn, grúz és kerek születésnapos magyar zenészek lépnek fel a június 23-én kezdődő Óbudai Világzenei Héten a Kobuci Kertben, ahol zenei kuriózumokkal, különböző stílusokkal és előadásmódokkal várják a közönséget.

Öt kontinens zenészei lépnek fel a Müpában az év második felében

Öt kontinens zenészei lépnek fel a Müpában az év második felében Antonio Pappano karmestertől a zongorista Víkingúr Ólafssonon és a Nyerd meg az életed zenéjét megalkotó Csong Dzseilen át a dzsessz-zenész Diana Krallig.

Elvitték a zongorát egy japán pályaudvarról, mert zavarta a közönséget

A panaszok szerint túl hosszan és túl hangosan játszottak a kakogavai pályaudvaron a közönség számára kitett zongorán az amatőr zenészek, ezért a helyi hatóságok a hétvégén inkább eltávolították a hangszert, hogy ne zavarja az utazókat.
Híres zenészek, akik színészként is remek alakítást nyújtottak

Híres zenészek, akik színészként is remek alakítást nyújtottak

Ismered meg a legnagyobb filmszerepeket, amelyekben zenészek csillogtatták meg a színészi tehetségüket!

Az EJI az elmúlt fél évtized legmagasabb összegű jogdíját fizeti a zenészeknek

Az elmúlt fél évtized legmagasabb összegű jogdíját, összesen csaknem 1,6 milliárd forintot fizet ki hatvannégyezernél is több magyar és külföldi zenész számára az Előadóművészi Jogvédő Iroda Egyesület (EJI).

Plácido Domingo elnökletével kiválasztották a Virtuózok virtuózait

Plácido Domingo elnökletével kiválasztották azokat a fiatal tehetséges zenészeket, akiknek kiemelt nemzetközi menedzsmentet biztosít majd a Virtuózok.
Ez történt a népszerű karácsonyi filmek gyereksztárjaival!

Ez történt a népszerű karácsonyi filmek gyereksztárjaival!

Mi lett a Télapu, a Csoda a 34. utcában, vagy például A Grincs gyerekszereplőjével?

Ír és breton zenészek, jazzprogramok és táncházak júliusban a Fonóban

Csütörtökön ír és breton népzenei esttel várják a közönséget a Fonó Budai Zeneházban, amelynek nyári programjai között a táncházak mellett a Dalinda és a Kerekes Band közös fellépése, valamint a Modern Art Orchestra koncertje is szerepel.
Sylvester Stallone és Richard Gere nem hajlandó együtt dolgozni

Sylvester Stallone és Richard Gere nem hajlandó együtt dolgozni

Sztárok, akik nem jönnek ki jól egymással.