Bírálja a különleges ügyészség tervezett megszüntetését a szlovák államfő

Zuzana Caputová szlovák államfő pénteken bejelentette, hogy nem ért egyet a szlovákiai ügyészségek rendszeréből kilógó különleges ügyészség (ÚSP) tervezett megszüntetésével, és ezzel csatlakozott a progresszív-liberális ellenzéki pártok álláspontjához.

Novák Katalin: a következő generáció számára vonzóvá kell tennünk a családalapítást

A következő generáció számára vonzóvá kell tennünk a családalapítást, és rajtunk múlik, hogy a demográfiai télből demográfiai tavaszt varázsolunk-e - hangsúlyozta Novák Katalin köztársasági elnök a Bács-Kiskun vármegyei napilapnak adott keddi interjúban.

Novák Katalin a Délvidéki Magyar Klubban tett látogatást

A Délvidéki Magyar Klubban tett látogatást Novák Katalin köztársasági elnök pénteken Sydney-ben.

Eltemették Sólyom László volt köztársasági elnököt

Végső nyugalomra helyezték Sólyom László volt köztársasági elnököt szerdán a Fiumei úti sírkertben.

Novák Katalin: a két Nobel-díj nagy dicsőség Magyarországnak

A két Nobel-díj nagy dicsőség Magyarországnak, ünnepeljük együtt, hogy két rendkívüli magyar ember ilyen komoly elismerést szerzett az egész nemzet legnagyobb örömére és büszkeségére - hangsúlyozta a köztársasági elnök a feol.hu-nak adott Fejér vármegyei látogatását értékelő hétfői interjújában.

Lemondott a lengyel vezérkari főnök

Lemondott posztjáról Rajmund Andrzejczak lengyel altábornagy, vezérkari főnök - erősítette meg kedden Joanna Klejszmit vezérkari szóvivő.

Petr Pavel: Csehországnak érdeke a Balkán európai integrációja

Csehországnak érdeke, hogy a Balkán teljes mértékben integrálódjon az európai szervezetekbe, köztük az Európai Unióba, valamint a NATO-ba is - jelentette ki Petr Pavel cseh államfő.

Emmanuel Macron: Franciaország nem kíván paternalista lenni Afrikában, de gyengeségre sem hajlandó

Franciaország nem kíván paternalista lenni, de gyenge sem hajlandó lenni Afrikában - jelentette ki hétfőn Emmanuel Macron a francia nagykövetek éves értekezletén Párizsban.

Novák Katalin: Zelenszkij kész megadni a magyar kisebbségnek azt, amit az ukránok kapnak Magyarországon

Novák Katalin köztársasági elnök szerint fontos lenne olyan kérdésekről kampánymentesen is gondolkodni, amelyek a jövőnk szempontjából meghatározóak: a családokról, a gyerekek jövőjéről vagy az oktatásról.

Andrzej Duda: Lengyelország számára alapvető ügy a biztonság

A biztonság ügye alapvető Lengyelország számára, mert mint a történelem folyamán már többször, most újból veszélyes időket él meg az ország, és a lehetséges provokációk miatt folyamatos készenlétre van szükség - jelentette ki Andrzej Duda lengyel elnök.

Szolidaritásra szólította fel az állampolgárokat a szlovén kormányfő és az államfő

Az árvízkárosultak megsegítségre és szolidaritásra szólította fel hétfőn az állampolgárokat Robert Golob szlovén kormányfő és Natasa Pirc Musar államfő - jelentette a szlovén közszolgálati televízió.

Három új államtitkárt nevezett ki az államfő

Három új államtitkárt nevezett ki a miniszterelnök javaslatára Novák Katalin köztársasági elnök.