ELTE-kutatás: a mikroműanyagok hatására kockázatvállalóbbá válnak az ászkarákok

Egy új magyar kutatás szerint a mikroműanyagok az élőlények egészségén túl azok viselkedését is befolyásolhatják: a talajlakó ászkarákok példáján keresztül most először mutatták ki a kutatók, hogy ezek az apró szennyező anyagok kockázatvállalóbb viselkedésre késztethetik az állatokat.
Harcsával szemben intézkedtek

Harcsával szemben intézkedtek

Óriásharcsa támadt fürdőzőkre a közép-frankföldi Brombachi-tóban, a helyszínen a járőr háromszor rálőtt, végül horgászok fogták ki, és végeztek vele.

Már lehet pályázni az idei Állatvédelmi Ösztöndíjra

A Közös ügyünk az állatvédelem Alapítvány meghirdette az idei Állatvédelmi Ösztöndíjprogramját, melynek célja, hogy támogatást nyújtson az állatvédelemben tevékenykedő vagy e területen elkötelezett szakemberek számára felsőfokú képzéseik finanszírozásához.
Ki kell javítani Erdély legdrágább és leglátványosabb panorámaútját, mert halálcsapda lett a békáknak

Ki kell javítani Erdély legdrágább és leglátványosabb panorámaútját, mert halálcsapda lett a békáknak

Két békafaj, a vöröshasú és a sárgahasú unka védelmében kell kijavítani Erdély legdrágább és egyben leglátványosabb megyei útját, a Nagyenyed és Abrudbánya között frissen korszerűsített panorámautat.

Kapibara kölykök születtek a debreceni állatkertben

Kapibarák (vízidisznók) születtek a debreceni állatkertben: Diégó és Mika három kölyke egészséges és eleven, a szárazföldi pihenőtől a frissítő pancsolóig mindenhova követik az anyjukat a Dél-Amerika kifutóban - jelezte a park információs szolgálata az MTI-nek csütörtökön.

OMME: méhraj észlelése esetén forduljon szakemberhez

A tavaszi és nyári időszakban megszaporodnak a méhraj észlelések, és egyre több bejelentés érkezik az Országos Magyar Méhészeti Egyesülethez (OMME).

MME: a vízimadarak etetése veszélybe sodorja az állatokat

A Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME) hétfőn közzétett lakossági felhívásában arra kér mindenkit, hogy semmivel se etessék a vízimadarakat.

NAV: hét kutyát mentettek ki a pénzügyőrök egy furgon forró rakteréből

A közlemény szerint a pénzügyőrök egy Romániából Franciaország felé tartó román járműszerelvényt állítottak meg, és a zárt, levegőtlen raktérben megtalálták az állatokat, ekkor a kinti hőmérséklet 33 fok volt, így a járműben akár 40-50 fok is lehetett.

MME: Gyarapodik a fehér gólyák világállománya, Magyarországon stabil a helyzet

A német természetvédelmi szövetség, a NABU által tízévente végzett nemzetközi gólyaállomány-felmérés legfrissebb előzetes eredményei alapján 330 ezer párra becsülhető a világ fehérgólya-állománya - közölte a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME) szerdán az MTI-vel.
Nyáron is védd, óvd azt, akinek csak te vagy!

Nyáron is védd, óvd azt, akinek csak te vagy!

A Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság a meleg, forró időszakra való tekintettel a felelős állattartásra hívja fel a figyelmet.

Bemutatták a nagyközönségnek a tavasszal született tigriskölyköket a fővárosi állatkertben

Már a látogatók is megtekinthetik a budapesti állatkertben április közepén világra jött 9,2, valamint 8,4 kilogrammos kistigriseket, melyeket csütörtökön mutattak be a nagyközönségnek.

Az EU hozzájárult, hogy szigorúan védettről védettre változtassák a farkasok természetvédelmi státuszát

Az Európai Unió Tanácsa elfogadta az élőhelyvédelmi irányelv módosítását célzó európai bizottsági javaslatot, mely azt célozza, hogy a farkasok uniós természetvédelmi státuszát a szigorúan védettről védettre csökkentsék.