A füleskuvik költőállományának felmérésében kéri a lakosság segítségét az MME

A füleskuvik költőállományának felmérésében kéri a lakosság segítségét az Magyar Madártani Egyesület (MME), amelynél elektronikus adatlapon lehet leadni az észleléseket.Az egyesület legutóbb a telelő, majd a fészkelő erdei fülesbaglyok felmérésében kérte a lakosság segítségét idén januárban és áprilisban, a sorozat zárásaként most pedig a kevésbé közismert, de a lakott területeken is egyre gyakoribb, terjedőben lévő füleskuvik költő állományának felmérésében tudják információval segíteni az érdeklődők a természetvédők munkáját - áll a szervezet hétfői közleményében.

Ez azért fontos, mert gyakorisága ellenére kevésbé pontos becslései vannak a szervezetnek ennek az apró, vonuló bagolyfajnak az országos elterjedéséről és állományáról. A fészkelő baglyok felmérése alapvetően a hangjuk alapján történik, a madarakat nem kell hozzá látni.

A felmérés lényege, hogy az esti szürkületben és éjszaka kell néhány percet "hallgatózni" az erkélyről, az emeleti ablakból, a tornácról, a kertből, az utcán vagy parkban sétálva, és ezt hetente egy-két alkalommal megismételni május-július folyamán. Eközben a felnőtt füleskuvikok jellegzetes, a hím és a tojó gyakran egymásnak válaszolgató, füttyögő jelzőhangját, később pedig a fiókák eleségkérő hangját kell keresni.

Az észlelők egy elektronikus jelentőlap kitöltésével tudnak megfigyeléseikkel hozzájárulni a faj országos elterjedési térképének pontosításához. A madarak hangjáról készült hangfelvételek és videók, amelyek segítik a tájékozódást, valamint az elektronikus jelentőlap az MME honlapján érhető el.

(Forrás: MTI)

 

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

A láncfűrész hangerejét is képesek elérni egyes madárfajok

A láncfűrész hangerejét is képesek elérni egyes madárfajok

Ismerd meg a világ leghangosabb madarait!

Mérgező lehet a kutyákra a tűztövis

Mérgező lehet a kutyákra a tűztövis

Hét bogyó, ami veszélyes a kutyákra.

A házimacskák vadászatát térképezik fel lakossági megfigyelésekkel a HUN-REN kutatói

A házimacskák vadászatát térképezik fel lakossági megfigyelésekkel a HUN-REN kutatói

Egyetlen fotó is értékes adat lehet a kutatóknak a házimacskák vadászatáról.

Szeptember 30-ig várják a jelöléseket Az év hős kutyája címre

Szeptember 30-ig várják a jelöléseket Az év hős kutyája címre

Szeptember 30-ig várják a jelöléseket Az év hős kutyája elismerésre a hoskutya.hu oldalon.

Ezt ne tedd, ha fél a kutyád!

Ezt ne tedd, ha fél a kutyád!

Többet árt, mint használ.

Porcelánnak tűnik a világ legkülönlegesebb madártojása

Porcelánnak tűnik a világ legkülönlegesebb madártojása

Mintha kézzel festették volna a girakakukk tojását.

A kutyák agyműködése önkontroll közben az emberéhez hasonló mintázatot mutat

A kutyák agyműködése önkontroll közben az emberéhez hasonló mintázatot mutat

Az Eötvös Loránd Tudományegyetem (ELTE) Etológia Tanszék és a HUN-REN Természettudományi Kutatóközpont kutatóinak legújabb vizsgálatai szerint a kutyák nem automatikusan reagálnak.

Csak egyszer látták a bikanyakú tengeri csikót a kutatók

Csak egyszer látták a bikanyakú tengeri csikót a kutatók

Állatfajok, amelyekhez csak egyszer volt szerencséjük a kutatóknak.

Láz helyett hűtéssel védekeznek a kórokozók ellen az erdei béka ebihalai

Láz helyett hűtéssel védekeznek a kórokozók ellen az erdei béka ebihalai

Elsőként mutatták ki a kórokozók elleni úgynevezett viselkedési hűlés jelenségét változó testhőmérsékletű gerincesekben az ELTE Természettudományi Kar (TTK) és a HUN-REN Agrártudományi Kutatóközpont (ATK) kutatói.

Egy fjord közepén találták meg a két hónapja eltűnt kutyát

Egy fjord közepén találták meg a két hónapja eltűnt kutyát

Egy horgász vette észre a kimerült Tassent.

http://ujhazak.com