Trenkwalder: nőtt az állásban lévő nők száma, de átlagkeresetük továbbra is elmarad a férfiakétól

Tavaly 2 millió 103 ezer aktív korú nő állt alkalmazásban, ami csaknem 13 százalékkal haladta meg a tíz évvel korábbi létszámot; a teljes munkaidőben foglalkoztatott nők átlagos bruttó bére 370 ezer forint volt, ami 16 százalékkal marad el a férfiakétól.

KSH: augusztusban 9,1 százalékkal nőttek a keresetek

Augusztusban a bruttó átlagkereset 391 600 forint volt, 9,1 százalékkal magasabb, mint egy évvel korábban, az év első nyolc hónapjában pedig 395 400 forintot tett ki.

KSH: januárban 9,2 százalékkal nőtt az átlagkereset

Januárban a nemzetgazdasági szintű bruttó átlagkereset 375 ezer 200 forint volt, 9,2 százalékkal több az egy évvel korábbinál, a közfoglalkoztatottak nélkül számolva 385 ezer 300 forint volt, 8,8 százalékkal nőtt - jelentette kedden a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).

KSH: júliusban is kétszámjegyű volt a keresetek emelkedése

Júliusban a bruttó és a kedvezmények nélkül számított nettó átlagkereset 10,7 százalékkal, a kedvezmények figyelembevételével számított nettó kereset pedig 10,9 százalékkal nőtt az előző év azonos időszakához képest - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) hétfőn.

KSH: áprilisban 9,0 százalékkal nőttek a keresetek

Áprilisban a teljes munkaidőben alkalmazásban állók bruttó átlagkeresete 371 100 forint, közfoglalkoztatottak nélkül számolva 381 700 forint volt, ami 9,0, illetve 7,9 százalékos növekedést jelent az egy évvel korábbihoz viszonyítva - jelentette pénteken a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).

KSH: májusban is kétszámjegyű növekedést ért el az átlagkereset

Májusban a bruttó és a nettó átlagkereset 12,9 százalékkal volt magasabb az egy évvel korábbinál az áprilisi 14,6 százalékos és a márciusi 12,8 százalékos növekedés után - jelentette csütörtökön a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).

MSZP: a dolgozók hetven százaléka "alulról nézi" a háromszázezres átlagkeresetet

Az MSZP szerint a magyar dolgozók hetven százaléka "alulról nézi" a bruttó háromszázezer forintos átlagkeresetet, ráadásul a bruttó 127 ezer forintos minimálbérnek is csak 66 százalékát kapják kézhez az emberek.
Az oktatásban dolgozók átlagkeresete Magyarországon, 2003-2014. január-június

Az oktatásban dolgozók átlagkeresete Magyarországon, 2003-2014. január-június

oktatásban dolgozó szellemi foglalkozásúak havi nettó átlagkeresete; ft/fő MTI...
KSH: a közfoglalkoztatottak keresete is beleszámít az átlagkeresetbe

KSH: a közfoglalkoztatottak keresete is beleszámít az átlagkeresetbe

A közfoglalkoztatottak keresetét is beleszámolja a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) a nemzetgazdasági kereseti átlagba. A hivatal az MTI-hez hétfőn eljuttatott közleményében Gúr Nándor szocialis...
KSH: nőttek az átlagkeresetek január-augusztusban

KSH: nőttek az átlagkeresetek január-augusztusban

A bruttó átlagkeresetek 3,4, a nettó átlagkeresetek 4,8 százalékkal haladták meg az idén január-augusztusban az egy évvel korábbit - közölte pénteken a Központi Statisztikai Hivatal (KSH). Augusztu...
KSH: tovább nőttek a reálbérek júniusban

KSH: tovább nőttek a reálbérek júniusban

Júniusban a bruttó átlagkeresetek 3,4, a nettó átlagkeresetek 4,8 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbit - jelentette a Központi Statisztikai Hivatal(KSH) csütörtökön. Idén január-júniu...
MOSZ: vállalható kompromisszum a bérajánlás, de az átlagbér alatt keresőkre figyelni kell

MOSZ: vállalható kompromisszum a bérajánlás, de az átlagbér alatt keresőkre figyelni kell

A Munkástanácsok Országos Szövetsége (MOSZ) vállalható kompromisszumnak tartja a hosszú egyeztetések után megszületett megállapodást az idei bérajánlásról, de felhívja a figyelmet: az átlagkereset ala...