Az élelmiszerüzletek dolgozóinak érdekeiért lép fel a CÖF-CÖKA

A Civil Összefogás Fórum - Civil Összefogás Közhasznú Alapítvány (CÖF-CÖKA) kiszélesíti civilközpontú érdekvédelmi tevékenységét az élelmiszer kis- és nagykereskedelem szereplői felé - közölte Csizmadia László, a CÖKA kuratóriumának elnöke sajtótájékoztatón kedden Budapesten.

MSZP: július 1-je után is lehessen SZÉP-kártyával vásárolni az élelmiszerüzletekben!

Az MSZP azt követeli a kormánytól, hogy a SZÉP-kártyákkal július 1-je után is lehessen vásárolni az élelmiszerüzletekben, valamint támogassa az MSZP élelmiszerkupon bevezetésére vonatkozó javaslatát.

Újra kinyitottak az élelmiszerüzletek Észak-Koszovóban

Kétnapos tiltakozó zárva tartás után szerdán ismét kinyitottak az észak-koszovói élelmiszerüzletek - jelentette a szerbiai közszolgálati televízió.