ÉVOSZ: az építések év végétől kezdhetnek bővülni érdemben

ÉVOSZ: az építések év végétől kezdhetnek bővülni érdemben

Az építőiparon belül a családi otthonteremtési kedvezmény (csok) hatására épített lakások számának növekedése leghamarabb az év végén vagy a jövő év elején jelentkezik mérhetően - mondta el az Építési...
Az építőipari fellendülés az év második felében várható szakértők szerint

Az építőipari fellendülés az év második felében várható szakértők szerint

Az építőipar tavalyi stagnálása után az idei év második felében számítanak a szektor fellendülésére az MTI-nek nyilatkozó szakértők.A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) pénteken közzétett adatai szer...
Egymilliárdos beruházásba kezd a Mapei

Egymilliárdos beruházásba kezd a Mapei

A főleg az építőiparban használatos ragasztóanyagokat előállító Mapei Kft. a sóskúti üzemében egymilliárd forintos beruházásba kezd, ebből a raktárat bővítik és egy új gyártósort is felszerelnek - köz...
Csökkent a cégtörlések száma az építőiparban

Csökkent a cégtörlések száma az építőiparban

Júliusban 474 építőipari cég szűnt meg, a júniusi 609-cel szemben, az újonnan alapított építőipari cégek száma pedig 228 volt - közölte az Opten kedden az MTI-vel. A céginformációs szolgáltató azon...
Csökkent az építőipar termelése az EU-ban

Csökkent az építőipar termelése az EU-ban

Mind havi összevetésben, mind éves szinten csökkent júniusban az építőipari termelés az Európai Unióban. Az Eurostat, az unió statisztikai hivatala szerdán közölte, hogy szezonálisan kiigazítva máj...
KSH: 10,2 százalékkal nőtt az építőipar teljesítménye

KSH: 10,2 százalékkal nőtt az építőipar teljesítménye

Az építőipar termelése 10,2 százalékkal nőtt júniusban az egy évvel korábbival összehasonlítva. Az épületek építése 5,6, az egyéb építmények építése 14,9 százalékkal nőtt - jelentette csütörtökön a Kö...
Az idei első félévben minden második építőipari cég nettó árbevétele nőtt

Az idei első félévben minden második építőipari cég nettó árbevétele nőtt

Az építőipari cégek felénél az értékesítés nettó árbevétele az idei első félévben növekedett, de az árbevétel-arányos jövedelmezőség a válaszadók közel felénél 3 százalék alatti volt - derül ki az Épí...
Cégminősítő: az ingatlanosok és az építőipari cégek késnek a legtöbbet a számlafizetetéssel

Cégminősítő: az ingatlanosok és az építőipari cégek késnek a legtöbbet a számlafizetetéssel

A magyar cégek az elmúlt hat hónapban átlagosan 25 napos számlafizetési határidőket szabtak, szemben a 2014 első félévében tapasztalt 27 nappal, a megváltozott követelménynek a cégek többsége meg tud ...
Az építőipari cégek felének nőtt az árbevétele az idén

Az építőipari cégek felének nőtt az árbevétele az idén

A magyar építőipari cégek felének nőtt az árbevétele idén az első fél évben, árbevétel-arányos jövedelmezőségük azonban 3 százalék alatt maradt - derült ki az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetsé...
KSH: 2,3 százalékkal emelkedett az építőipari termelés májusban

KSH: 2,3 százalékkal emelkedett az építőipari termelés májusban

Májusban az építőipar termelése 2,3 százalékkal nőtt az egy évvel korábbihoz képest, a termelés az épületek építményfőcsoportban 5,0 százalékkal csökkent, az egyéb építményekében 8,7 százalékkal nőtt ...
Negyedével nőtt a Mapei árbevétele az első félévben

Negyedével nőtt a Mapei árbevétele az első félévben

A Mapei Kft. első féléves belföldi forgalma 4 milliárd 171 millió forint volt, 23 százalékkal több az előző év azonos időszakához képest - közölte a főleg építőipari ragasztó- és más segédanyagokat gy...
Szakértők: csökkenhet az építőipar termelésének dinamikája az év második felében

Szakértők: csökkenhet az építőipar termelésének dinamikája az év második felében

Az építőipar termelése még nő, ugyanakkor a csökkenő rendelésállomány az év második felére az ágazat teljesítményének mérséklődését vetíti előre az MTI-nek nyilatkozó szakértők szerint. A Központi ...