Az építőipari szakma az új otthonteremtési támogatás részletszabályainak kidolgozását vagy az erre vonatkozó kormányzati tervek bemutatását szorgalmazza, hogy elkerüljék a módosítások ingatlanpiacra gyakorolt ellentétes hatásait - közölte az Új Ház Zrt. szerdán az MTI-vel.
Szerző: Ancsy
itt:
világgazdaság
Csökkent az euróövezet és az Európai Unió építőipari termelése áprilisban havi összevetésben - közölte az Európai Unió statisztikai hivatala, az Eurostat kedden.
Az egy évvel korábbihoz viszonyítva a nyers adatok szerint 3,2 százalékkal, a márciusihoz képest - a szezonálisan és munkanaphatással kiigazított indexek alapján - 2,6 százalékkal csökkent az építőipari termelés volumene 2023 áprilisában - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) szerdán.
Szerző: Ancsy
itt:
világgazdaság
A nyers adatok szerint 12,7 százalékkal nőtt a román építőipari termelés az idei első negyedévben a tavalyi év azonos időszakhoz mérten - közölte hétfőn az országos statisztikai intézet (INS).
Szerző: Ancsy
itt:
világgazdaság
Csökkent az euróövezet építőipari termelése márciusban éves és havi összevetésben is - jelentette hétfőn az Európai Unió statisztikai hivatala.
Márciusban az építőipari termelés volumene a nyers adatok szerint 9,8 százalékkal elmaradt az egy évvel korábbitól, amiben szerepet játszott a bázisidőszaki magas kibocsátás is - jelentette hétfőn a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
A Masterplast Nyrt. 5,837 millió euró adózás utáni veszteséggel zárta az első negyedévet az egy évvel korábbi 3,218 nyereséggel szemben.
Az első negyedévben 3613 új lakás épült, 20 százalékkal kevesebb, mint egy évvel korábban.
Szerző: Ancsy
itt:
világgazdaság
Nőtt az euróövezet építőipari termelése 2023. februárban éves és havi összevetésben is - jelentette szerdán az Európai Unió statisztikai hivatala
Szerző: Ancsy
itt:
világgazdaság
Az idei első két hónapban a nyers adatok szerit 9 százalékkal nőtt a román építőipari termelés a tavalyi év azonos időszakához mérten - közölte szerdán a román országos statisztikai intézet.
Az építőipari termelés volumene az idén februárban az egy évvel korábbihoz viszonyítva 11,8 százalékkal csökkent, a januárihoz képest a szezonálisan és munkanaphatással kiigazított indexek alapján 1,9 százalékkal nőtt - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) csütörtökön.
Januárban nyers adatok szerint 5,8 százalékkal nőtt Romániában az építőipari termelés a tavalyi év első hónapjához képest - közölte kedden az országos statisztikai intézet (INS).
