Több mint kétezren kapnak Új Nemzeti Kiválóság Program ösztöndíjat

Az érvényes pályázatot benyújtók negyvenhat százaléka, több mint kétezer pályázó nyerte el az Új Nemzeti Kiválóság Program ösztöndíjait idén - közölte a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal csütörtökön az MTI-vel.

Kilenc hallgató kapta meg a Diákhitel Központ ösztöndíját

Az elmúlt 18 évben mintegy 400 ezer hallgató részére folyósított diákhitelt több mint 400 milliárd forint értékben a Diákhitel Központ Zrt..

Diákhitel Központ: három év alatt 550-en pályáztak ösztöndíjra

Három év alatt 550-en pályáztak a Diákhitel Központ ösztöndíjára - mondta Imre Zita, a központ marketing- és kommunikációs igazgatója kedd reggel az M1 aktuális csatornán.

ITM: egyetemisták gyermekek tanulását segíthetik, két kreditet és ösztöndíjat kapnak

Azon egyetemisták, akik felveszik a Tanítsunk Magyarországért! kurzust, vagyis részt vesznek a programban, két kreditet és ösztöndíjat kaphatnak.

Kihirdették a K&H mozdulj! paralimpiai kártyaprogram idei nyerteseit

Suba Róbert paralimpiai ezüstérmes kajakozó, Száraz Evelin úszó, valamint Forró Tamás, a bocsaválogatott és Hegedűs László segítője egyenként 800 ezer forintos ösztöndíjjal készülhet a 2020-as paralimpiára a K&H mozdulj! paralimpiai kártyaprogram ösztöndíjasaként.

Ösztöndíjat ad rezidenseinek az egri Markhot Ferenc Kórház

Az egri Markhot Ferenc Kórház ösztöndíjprogramot indított rezidenseinek - jelentette be pénteki sajtótájékoztatóján az intézmény főigazgatója.

Ónodi-Szűcs: az ápolói mesterképzésre jelentkezőknek is ösztöndíjat vezet be a kormány

A szeptemberben induló, ápolóknak szóló egyetemi mesterképzésre (MSc) jelentkezőknek is ösztöndíjat vezet be a kormány - jelentette be az egészségügyért felelős államtitkár kedden Budapesten.

Összesen 63 millió forint ösztöndíjat kapnak magyar sportolók

A 2018-as, pjongcsangi téli olimpiára készülő magyar sportolók összesen 63 millió forint ösztöndíjat kapnak - derült ki a Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) keddi sajtótájékoztatóján.

Fekete György: ösztöndíjat ad az MMA a magyarországi alkotótelepek történetének feldolgozására (2. rész)

Ösztöndíjat ad a Magyar Művészeti Akadémia (MMA) a magyarországi alkotótelepek történetének tudományos feldolgozására - mondta Fekete György, az MMA elnöke szombaton egy budapesti szimpóziumon.

Fekete György: ösztöndíjat ad az MMA a magyarországi alkotótelepek történetének feldolgozására

Ösztöndíjat ad a Magyar Művészeti Akadémia (MMA) a magyarországi alkotótelepek történetének tudományos feldolgozására - mondta Fekete György, az MMA elnöke szombaton egy budapesti szimpóziumon.

Új ösztöndíjjal bővül a rezidenstámogatási program

A Flór Ferenc nevét viselő új ösztöndíjjal bővül a rezidenstámogatási program - közölte az Emberi Erőforrások Minisztériuma pénteken az MTI-vel.
Elkészült Fekete Pákó új klipje

Elkészült Fekete Pákó új klipje

Lapite Oludayo, ismertebb nevén Fekete Pákó már nem most kezdte a pályát Magyarországon. A fiatalember ösztöndíjjal érkezett még 1994-ben hazánkba és az ELTE jogi karán nemzetközi jogot hallgatott. A...