A fecskefarkú pillangó lett az év lepkéje

Először választották meg az év lepkéjét, amely a fecskefarkú pillangó lett. A kezdeményezéssel a természetvédelmi problémákkal érintett fajokra szeretné felhívni a figyelmet a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME) lepkevédelmi szakosztálya.A fecskefarkú pillangó közönségszavazás alapján nyerte el a címet - olvasható az MME pénteki közleményében. A Magyarországon élő négy pillangófaj közül az egyik legelterjedtebb a fecskefarkú pillangó (Papilio machaon).

A világon máshol is sokfelé megtalálható ez a faj, például Észak-Amerikában, Európában, Ázsiában, valamint Észak-Afrika egy kis részén. Jellegzetes mintázata jól ismert, kevésbé tudott azonban, hogy a szárnyán látható pirosas folt és a két faroknyúlvány, amelyekről a nevét is kapta, a lepke fejét és csápjait hivatottak utánozni. Az egyébként védtelen állat ilyen módon igyekszik elterelni az őt fogyasztó madarak figyelmét létfontosságú szerveiről, így adott esetben képes lehet egy madártámadást is túlélni.
    

A fajjal kapcsolatos további érdekességek közé tartozik a hilltop-jelenség, vagyis a dombtetőzés. Ez arra utal, hogy a lepkék egy-egy kiemelkedés, domb, hegy vagy halom tetején gyülekeznek, és így próbálnak párt keresni maguknak. A hímek meglehetősen agresszíven védik az általuk elfoglalt területeket, és az arra tévedő más hímeket heves légi csatával üldözik el a helyszínről.
    

A másik érdekesség az ilyen fajokra nem jellemző harciasság, a hernyó védekező magatartása. A küllemét tekintve élete kezdetén a madárürülékre emlékeztető hernyó mintázata később feltűnővé válik, ilyenkor az őt érő támadások ellen úgy védekezik, hogy egy villás, kígyónyelvre emlékeztető narancsszínű nyúlványt lök ki a feje mögül. Ezek a falánk hernyók elszaporodásuk esetén komoly mezőgazdasági kárt is képesek lennének okozni, azonban erre Magyarországon még nem volt példa.
   

A fecskefarkú pillangók erős illatú, élénk színű, nektárdús növényekre szállnak, ilyen a nebáncsvirág, a petúnia, a rézvirág, a levendula vagy a hibiszkusz. Hernyó állapotában pedig előszeretettel fogyasztja a kapor, a sárgarépa és petrezselyem leveleit.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Az ELTE etológusainak vizsgálata szerint a kutyák gazdáik beszélgetéséből is képesek új szavakat tanulni

Az ELTE etológusainak vizsgálata szerint a kutyák gazdáik beszélgetéséből is képesek új szavakat tanulni

A kutyák többet értenek a beszédből, mint azt korábban gondolták: egyes kivételes képességű ebek képesek új szavakat elsajátítani anélkül, hogy tanítanák őket, elég, ha a gazdáik beszélgetését hallgatják.

Védjük állatainkat az extrém hidegben!

Védjük állatainkat az extrém hidegben!

Az előttünk álló napokban a hideg időjárás és a havazás nemcsak az emberekre, hanem az állatokra is komoly veszélyt jelent.

Az énekes rigó az év madara 2026-ban

Az énekes rigó az év madara 2026-ban

Az énekes rigó lett az év madara 2026-ban a lakossági internetes szavazás eredményeképpen - közölte a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME) hétfőn az MTI-vel.

A háziállatok védelmére hívják fel a figyelmet a szilveszteri tűzijátékok idején az állatvédők

A háziállatok védelmére hívják fel a figyelmet a szilveszteri tűzijátékok idején az állatvédők

A háziállatok védelmére hívja fel a figyelmet a szilveszteri tűzijátékok és petárdázások idején az Orpheus Állatvédő Egyesület és a Rex Alapítvány.

Különleges szemük segíti a hím kérészeket a pártalálásban

Különleges szemük segíti a hím kérészeket a pártalálásban

A hím kérészek szeme kifejezetten a párkeresésre specializálódott - mutatták ki a HUN-REN Magyar Kutatási Hálózat és az ELTE kutatói egy hegyvidéki patakokhoz kötődő kérészfaj, az Electrogena lateralis látását vizsgálva.

Rendészeti Államtitkárság: tigrist találtak egy tiszafüredi házban

Rendészeti Államtitkárság: tigrist találtak egy tiszafüredi házban

Tigriskölyköt találtak egy kábítószeres nyomozás részeként tartott rendőrségi akció közben egy tiszafüredi házban - közölte a Rendészeti Államtitkárság szerdán a Facebook-oldalán, amelyen egy videót is megosztott az állatról.

Jótékonysági programokat rendez decemberben a Rex Kutyaotthon Alapítvány

Jótékonysági programokat rendez decemberben a Rex Kutyaotthon Alapítvány

Jótékonysági programokat rendez decemberben a Rex Kutyaotthon Alapítvány.

Megmérgezheti a kutyádat a vadgesztenye

Megmérgezheti a kutyádat a vadgesztenye

Ezek a növények jelenthetnek halálos veszélyt a kedvencedre!

Penészgombamérgeket mutattak ki a dél-magyarországi aranysakálok szervezetében

Penészgombamérgeket mutattak ki a dél-magyarországi aranysakálok szervezetében

Egy vizsgálat során veszélyes penészgombamérgeket, úgynevezett mikotoxinokat mutattak ki a dél-magyarországi aranysakálok (Canis aureus) szervezetében a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Genetika és Biotechnológia Intézetének kutatói.

Plüssállati küldetés

Plüssállati küldetés

A Zala Vármegyei Rendőr-főkapitányság bűnmegelőzési szakemberei idén is megszervezték a nagy sikerű interaktív játékot az állatok világnapja alkalmából.

http://ujhazak.com