A Fővárosi Állat- és Növénykert különleges épületeit bemutató sétákat tartanak szombaton

Tematikus sétákat szerveznek a Fővárosi Állat- és Növénykertben az Építészet éjszakáján szombaton: a három program közül kettő az Állatkert műemlék épületeit mutatja be, a Pálmaháztól az Ausztrálházig, valamint a Nagysziklától az Elefántházig, egy séta pedig a Biodómot ismerteti meg a közönséggel.A Fővárosi Állat- és Növénykert csütörtöki közleménye szerint az egyik séta, amely az Állatkert főbejáratától indul 18 óra 30 perctől, a Nagy-tó körüli épületekre koncentrál: a résztvevők ellátogatnak többek között a Pálmaházba és az Ausztrálházba is. Ez utóbbi eredetileg Madárháznak épült 1909 és 1912 között, és a legjellegzetesebb azok közül a "fatornyos" erdélyi építészet világát idéző állatházak közül, amelyeket Kós Károly és Zrumeczky Dezső tervezett az Állatkert számára - tették hozzá.

Mint írták, a 123 éves Pálmaház Végh Gyula tervei szerint épült, és a második világháború alatt annyira tönkrement, hogy még a lebontása is felmerült.

Végül felújították, és 1952-ben nyílt meg újra.

A Nagy-tó körüli építészeti látnivalókat bemutató programon az érdeklődőket az Óbudai Egyetem Ybl Miklós Építéstudományi Kara Építészet, Design és Technológia Doktori Iskola szakértői kalauzolják Zuh Deodáth vezetésével - emelték ki.

A tájékoztatás szerint egy másik - ugyancsak 18 óra 30 perckor kezdődő, de az elefántházi kaputól induló - séta a Nagyszikla környékének építészeti látnivalóit mutatja be. A tematikus vezetés során kiderül többek között, hogy milyen bonyodalmak adódtak abból, hogy Neuschloss Kornél keleties stílusú épületet tervezett az elefántok számára, valamint hogy hol volt Jónás, az 1893-ban érkezett első budapesti víziló medencéje. Ezt a sétát Hanga Zoltán, az Állatkert szóvivője, az Állatkerti műemlékek című könyv szerzője vezeti.

Külön sétán ismerhetik meg az építészet iránt érdeklődők a Biodómot. A 80 százalékos készültségű épület ugyan még nem lett benépesítve állatokkal, ám a növénytelepítés már megkezdődött és a létesítmény az elmúlt két évben több közönségprogram és rendezvény helyszíne volt, a Fénydóm nevű fényművészeti tárlattól kezdve egészen a dinoszauruszkiállításig - olvasható az összegzésben. A résztvevői ellátogathatnak az épület legérdekesebb helyszíneire, és bepillantást nyerhetnek a modern állatkerti építészet kulisszatitkaiba Sándor István, a Biodóm gyűjteményi vezetője kalauzolásával.

A séta szintén 18 óra 30 perckor indul, de a létesítmény iránti nagy érdeklődés miatt itt már az összes hely betelt - hangsúlyozták. A Fővárosi Állat- és Növénykert nemcsak a világ egyik legrégebbi Állatkertje, hanem - a bemutatott sokféle állat és növény mellett - építészeti örökségéről is nevezetes. Bár az 1866-os megnyitásra emelt, Szkalnitzky Antal és ifjabb Koch Henrik tervei alapján készült állatházak nem maradtak fenn, az épületek többsége így is százévesnél öregebb: legtöbbjük az Állatkert 1909 és 1912 között lezajlott átépítése során készült Kós Károly, Zrumeczky Dezsó, Neuschloss Kornél és Végh Gyula tervei alapján. Az épületek többsége ennek megfelelően műemlékvédelmi oltalom alatt áll. Az Állatkert örökségvédelmi tevékenységét 2009-ben ICOMOS-díjjal ismerték el - tették hozzá.

Az Építészet Éjszakája alkalmából szervezett tematikus sétákról további információ a www.zoobudapest.com weboldalon, valamint a www.epiteszetejszakaja.hu weboldalon olvashatók - áll az összegzésben.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

2025-ben felfedezett állatfajok

2025-ben felfedezett állatfajok

Ezek voltak a tavalyi év legérdekesebb és legfurcsább felfedezései.

Az ELTE etológusainak vizsgálata szerint a kutyák gazdáik beszélgetéséből is képesek új szavakat tanulni

Az ELTE etológusainak vizsgálata szerint a kutyák gazdáik beszélgetéséből is képesek új szavakat tanulni

A kutyák többet értenek a beszédből, mint azt korábban gondolták: egyes kivételes képességű ebek képesek új szavakat elsajátítani anélkül, hogy tanítanák őket, elég, ha a gazdáik beszélgetését hallgatják.

Védjük állatainkat az extrém hidegben!

Védjük állatainkat az extrém hidegben!

Az előttünk álló napokban a hideg időjárás és a havazás nemcsak az emberekre, hanem az állatokra is komoly veszélyt jelent.

Az énekes rigó az év madara 2026-ban

Az énekes rigó az év madara 2026-ban

Az énekes rigó lett az év madara 2026-ban a lakossági internetes szavazás eredményeképpen - közölte a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME) hétfőn az MTI-vel.

A háziállatok védelmére hívják fel a figyelmet a szilveszteri tűzijátékok idején az állatvédők

A háziállatok védelmére hívják fel a figyelmet a szilveszteri tűzijátékok idején az állatvédők

A háziállatok védelmére hívja fel a figyelmet a szilveszteri tűzijátékok és petárdázások idején az Orpheus Állatvédő Egyesület és a Rex Alapítvány.

Különleges szemük segíti a hím kérészeket a pártalálásban

Különleges szemük segíti a hím kérészeket a pártalálásban

A hím kérészek szeme kifejezetten a párkeresésre specializálódott - mutatták ki a HUN-REN Magyar Kutatási Hálózat és az ELTE kutatói egy hegyvidéki patakokhoz kötődő kérészfaj, az Electrogena lateralis látását vizsgálva.

Rendészeti Államtitkárság: tigrist találtak egy tiszafüredi házban

Rendészeti Államtitkárság: tigrist találtak egy tiszafüredi házban

Tigriskölyköt találtak egy kábítószeres nyomozás részeként tartott rendőrségi akció közben egy tiszafüredi házban - közölte a Rendészeti Államtitkárság szerdán a Facebook-oldalán, amelyen egy videót is megosztott az állatról.

Jótékonysági programokat rendez decemberben a Rex Kutyaotthon Alapítvány

Jótékonysági programokat rendez decemberben a Rex Kutyaotthon Alapítvány

Jótékonysági programokat rendez decemberben a Rex Kutyaotthon Alapítvány.

Megmérgezheti a kutyádat a vadgesztenye

Megmérgezheti a kutyádat a vadgesztenye

Ezek a növények jelenthetnek halálos veszélyt a kedvencedre!

Penészgombamérgeket mutattak ki a dél-magyarországi aranysakálok szervezetében

Penészgombamérgeket mutattak ki a dél-magyarországi aranysakálok szervezetében

Egy vizsgálat során veszélyes penészgombamérgeket, úgynevezett mikotoxinokat mutattak ki a dél-magyarországi aranysakálok (Canis aureus) szervezetében a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Genetika és Biotechnológia Intézetének kutatói.

http://ujhazak.com