A Hortobágyról telepítenek vissza vadlovakat Kazahsztánba

A Hortobágyról telepítenek vissza Przewalski-vadlovakat Kazahsztánba, az Altin Dala rezervátumba június folyamán - jelentették be a Hortobágyi Nemzeti Park Igazgatóság és a Fővárosi Állat- és Növénykert közös sajtótájékoztatóján szerdán Budapesten.Az állatkertben megrendezett sajtóeseményen Csobán Péter, a Hortobágyi Nemzeti Park Igazgatóság (HNPI) Pentezug Projekt szakértője kiemelte, hogy a Przewalski-vadló a kihalt állatok listáját gyarapította volna, ha nincsenek az állatkertek és a tenyészprogramok.

Felidézte, hogy az eurázsiai vadló ázsiai alfaja egészen a 19. század végéig élt Belső-Ázsiában, viszont az emberi hatások, a háziállatok konkurenciája, a természetes élőhely megváltozása és a vadászat miatt teljesen eltűnt. A most visszatelepített példányok csoportja 1997 óta háborítatlanul él a hortobágyi Pentezug 3000 hektáros területén, ahol a számukat napjainkig megtízszerezték - mutatott rá a szakértő.

Csobán Péter hangsúlyozta, hogy a vadló azért is fontos, mert olyan egészséges ökoszisztémát, élőhelyet, környezetet hoz létre, amely más fajok túlélését, fennmaradását is elősegíti.

Az állatok, amelyeket az állatkerti fajkoordinátor kiválasztott, magas genetikai értékkel rendelkező fiatal kancák, melyek a kazahsztáni állománynak először a létrejöttét, utána pedig a hosszú távú fennmaradását hivatottak biztosítani - fogalmazott.

Sós Endre, a Fővárosi Állat- és Növénykert természetvédelmi és állategészségügyi igazgatója arról beszélt, hogy a visszatelepítési folyamat részeként befogott lovak karanténba kerülnek és különféle szűrővizsgálatokat végeznek rajtuk. Ezt követően a Cseh Légierő egyik szállítógépével viszik az állatokat Kazahsztánba, ahol egy 8-12 órás földi transzporttal érkeznek meg majd a leendő élőhelyükre.

A Przewalski-vadló az egyetlen fennmaradt ősi, háziasítatlan vadló faj, ami nevét felfedezőjéről, az orosz Ázsia-kutató Nyikolaj Mihajlovics Przsevalszkijról kapta, magyarul nevezik ázsiai vadlónak is. Utolsó vadon élő állományai Mongóliában éltek, de végül onnan is eltűntek az 1960-as években.

A fajt az állatkerti állományok tervszerű szaporítása mentette meg a kipusztulástól. A vadonba, egykori élőhelyeikre való visszatelepítésük az 1990-es években kezdődött meg.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

A fürge gyík az év hüllője 2026-ban

A fürge gyík az év hüllője 2026-ban

A fürge gyíkot választotta az év hüllőjének 2026-ban a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME) Kétéltű- és Hüllővédelmi Szakosztálya - közölte a szervezet az MTI-vel csütörtökön.

2025-ben felfedezett állatfajok

2025-ben felfedezett állatfajok

Ezek voltak a tavalyi év legérdekesebb és legfurcsább felfedezései.

Az ELTE etológusainak vizsgálata szerint a kutyák gazdáik beszélgetéséből is képesek új szavakat tanulni

Az ELTE etológusainak vizsgálata szerint a kutyák gazdáik beszélgetéséből is képesek új szavakat tanulni

A kutyák többet értenek a beszédből, mint azt korábban gondolták: egyes kivételes képességű ebek képesek új szavakat elsajátítani anélkül, hogy tanítanák őket, elég, ha a gazdáik beszélgetését hallgatják.

Védjük állatainkat az extrém hidegben!

Védjük állatainkat az extrém hidegben!

Az előttünk álló napokban a hideg időjárás és a havazás nemcsak az emberekre, hanem az állatokra is komoly veszélyt jelent.

Az énekes rigó az év madara 2026-ban

Az énekes rigó az év madara 2026-ban

Az énekes rigó lett az év madara 2026-ban a lakossági internetes szavazás eredményeképpen - közölte a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME) hétfőn az MTI-vel.

A háziállatok védelmére hívják fel a figyelmet a szilveszteri tűzijátékok idején az állatvédők

A háziállatok védelmére hívják fel a figyelmet a szilveszteri tűzijátékok idején az állatvédők

A háziállatok védelmére hívja fel a figyelmet a szilveszteri tűzijátékok és petárdázások idején az Orpheus Állatvédő Egyesület és a Rex Alapítvány.

Különleges szemük segíti a hím kérészeket a pártalálásban

Különleges szemük segíti a hím kérészeket a pártalálásban

A hím kérészek szeme kifejezetten a párkeresésre specializálódott - mutatták ki a HUN-REN Magyar Kutatási Hálózat és az ELTE kutatói egy hegyvidéki patakokhoz kötődő kérészfaj, az Electrogena lateralis látását vizsgálva.

Rendészeti Államtitkárság: tigrist találtak egy tiszafüredi házban

Rendészeti Államtitkárság: tigrist találtak egy tiszafüredi házban

Tigriskölyköt találtak egy kábítószeres nyomozás részeként tartott rendőrségi akció közben egy tiszafüredi házban - közölte a Rendészeti Államtitkárság szerdán a Facebook-oldalán, amelyen egy videót is megosztott az állatról.

Jótékonysági programokat rendez decemberben a Rex Kutyaotthon Alapítvány

Jótékonysági programokat rendez decemberben a Rex Kutyaotthon Alapítvány

Jótékonysági programokat rendez decemberben a Rex Kutyaotthon Alapítvány.

Megmérgezheti a kutyádat a vadgesztenye

Megmérgezheti a kutyádat a vadgesztenye

Ezek a növények jelenthetnek halálos veszélyt a kedvencedre!

http://ujhazak.com