A kerecsensólyom az év madara 2024-ben

A kerecsensólyom lett az év madara 2024-ben - közölte szerdán a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME), amely szerint a faj megőrzésében óriási a magyar természetvédelem felelőssége, mert a kerecsensólyom kontinentális szinten is kiemelkedő természeti értékünk.Az Európai Unióban élő állomány több mint 60 százaléka Magyarországon fészkel, világszinten pedig a Kárpát-medencei a faj egyetlen bizonyítottan stabil, enyhén növekvő állománya - hangsúlyozzák az MTI-hez eljuttatott közleményben, amelyben felidézik, hogy az MME 1974-es megalakulása óta kiemelt figyelmet fordít a kerecsensólyomra, ezért is lett a 2024-es MME 50 jubileumi év madara.
    

A kerecsensólyom nagy termetű, széles szárnyú, az egerészölyvhöz hasonló méretű és színezetű sólyom, Eurázsiában csak az északi sólyom nagyobb nála. Alapvetően ázsiai elterjedésű madár, ezen belül is elsősorban Kína, Mongólia és Kazahsztán területén él, az európai állomány zöme Magyarországon és Ukrajnában található.
    

Világállományát 1990-ben 17 400-28 800, 2013-ban 6100-14 900 párra becsülték, Európában ennek töredéke, mintegy 5 százaléka él. Magyarországról az 1980-as években majdnem eltűnt, akkor az ismert kerecsensólyom-párok száma alig tíz volt, az akkor kezdődő, az MME által koordinált természetvédelmi munkának köszönhetően viszont napjainkban ez a szám már 150 pár körül alakul - hangsúlyozza az egyesület közleményében.
    

Nyílt, pusztai élőhelyigényű fajként talajon élő, közepes termetű rágcsálókra, mint például az ürgékre, hörcsögökre, földimókusokra specializálódott ragadozó, de képes kisebb, egér termetű fajokat is elejteni. Ezek hiányában, klasszikus sólyomként viselkedve gond nélkül átvált a repülő madarak, főként a seregély- és galambméretű fajok zsákmányolására.
    

A sólyomféle rokonság többi tagjához hasonlóan fészket nem épít, évente egyszer költ. A sziklafalak párkányain hollók fészkét, fészekmaradványát használja, vagy pedig a csupasz párkány törmelékes talajába alakít ki a tojó egy sekély mélyedést a tojásoknak, fás élőhelyeken más közepes és nagy testű madarak, elsősorban ölyvek és sasok üres fészkeibe költözik be.
    

Mint felidézik, a sziklai fészkelőhelyek esetében az MME éveken át sikeresen alkalmazta az önkéntesekkel végzett fészekőrzést, majd ugyancsak fontos lépés volt az ürge védetté nyilváníttatása, illetve a rágcsálók visszatelepítése egykori élőhelyeikre. Napjainkban a hazai állomány több mint kétharmada a nagyfeszültségű hálózat fém traverzeire telepített, úgynevezett "örök" élettartamú alumínium költőládákban, a nyestektől és az emberektől is védetten költ - olvasható a közleményben.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Jogokkal rendelkező, érző lényként ismert el két aranyhalat az argentin bíróság

Jogokkal rendelkező, érző lényként ismert el két aranyhalat az argentin bíróság

Az állatvédők szerint az ilyen ítéletek hosszú távon alapjaiban változtathatják meg az állatok jogi megítélését.

Magyar sikerek a nemzetközi szolgálati kutyás versenyen

Magyar sikerek a nemzetközi szolgálati kutyás versenyen

Kiemelkedő eredményeket értek el a magyar versenyzők a Lengyelországban megrendezett V. Nemzetközi Szolgálati Kutyás Versenyen.

A legokosabb macskafajták

A legokosabb macskafajták

Hét macskafajta, amelyek játékosak, kíváncsiak és sokszor a gazdájuk előtt járnak egy lépéssel.

Magyar tulajdonú bobtail lett a világ legszebb kutyája Bolognában

Magyar tulajdonú bobtail lett a világ legszebb kutyája Bolognában

Magyar tulajdonú bobtail lett a világ legszebb kutyája a Bolognában megrendezett World Dog Show 2026 világkiállításon - tájékoztatta a Magyar Ebtenyésztők Országos Egyesületeinek Szövetsége (MEOESZ) csütörtökön az MTI-t.

Életét adja a párosodásért a lazac

Életét adja a párosodásért a lazac

Ezek az állatok belehalnak a párosodásba.

Terápiás kutyákkal segítik a vizsgázókat az ELTE Egyetemi Könyvtárban

Terápiás kutyákkal segítik a vizsgázókat az ELTE Egyetemi Könyvtárban

A vizsgaidőszakban barátságos terápiás kutyákkal és meghosszabbított nyitvatartással segítik a hallgatókat az ELTE Egyetemi Könyvtár és Levéltárban.

A városi madarak jobban félnek a nőktől, mint a férfiaktól

A városi madarak jobban félnek a nőktől, mint a férfiaktól

A tudósok sem értik a kutatás meglepő eredményét.

A költési időszakban végzett fakivágások veszélyeire hívja fel a figyelmet a madártani egyesület

A költési időszakban végzett fakivágások veszélyeire hívja fel a figyelmet a madártani egyesület

A Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME) a közeledő madarak és fák napja alkalmából arra hívja fel a figyelmet, hogy a szaporodási időszakban végzett fa- és bokorkivágások súlyos természetvédelmi kockázatot jelentenek.

Tíz éves az ország első egyetemi madárbarát mintakertje Debrecenben

Tíz éves az ország első egyetemi madárbarát mintakertje Debrecenben

Tíz éves az ország első egyetemi madárbarát mintakertje Debrecenben.

Váratlan befutó a sebességmérő akcióban

Váratlan befutó a sebességmérő akcióban

Négy lábbal nyomta a gázt a kaposvári rendőrök előtt a szökevény.

http://ujhazak.com