A kis liliket és a vörösnyakú ludat is veszélyeztette az új vadlúdvadászati szezon

 Két világszerte veszélyeztetett faj, a vörösnyakú lúd és a kis lilik több mint 600 példányát veszélyeztette az új vadlúdvadászati szezon a Hortobágyon novemberben az országos vadlúdszinkron felmérései szerint.A Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME) ezért szakmai alapokon nyugvó párbeszédet kezdeményezett az Agrárminisztériummal - közölte a szervezet hétfőn az MTI-vel. A Hortobágyi Nemzeti Park Igazgatóság (HNPI) idén novemberben is megszervezte az országos vadlúdszinkront, amelyhez az MME számos önkéntese is csatlakozott. Ebben a hónapban tartózkodik a legtöbb fokozottan védett vadlúd hazánkban.
    

A november 19-ei számlálás fő célja két veszélyeztetett, fokozottan védett libafaj, a kis lilik és a vörösnyakú lúd átvonuló állományának meghatározása volt.

Az összehangolt felmérés különösen fontos, mivel a szakemberek adatai alapján mindkét lúdfaj átvonuló- és telelőállományának súlypontja nyugat felé tolódott az elmúlt években, így hazánk szerepe is egyre hangsúlyosabb a megőrzésükben.
    

A HNPI által összesített adatok szerint az idei évben országosan összesen 481178 vadludat számoltak meg a szakemberek, amelyek közül 549 vörösnyakú lúd és 227 kis lilik volt. A két fokozottan védett faj nagy részét, 399 vörösnyakú ludat és 208 kis liliket a Hortobágyi Nemzeti Parkban figyelték meg. A teljes vadlúdlétszám 198 397 példány volt a Hortobágy térségében. A kis lilik nyugat-szibériai állománya növekvő számban vonul, az idei 208 példány rekordnak számít. A vörösnyakú lúd átvonuló mennyisége változik évről-évre, az idei 399 példány kis mértékben több mint a tavaly számolt 373 egyed.
    

Az adatok azért is figyelemre méltók, mert az idén a vadászati szabályozás módosítása miatt a tiszántúli megyékben a vadlúdvadászati szezon a korábbi december 1. helyett már a novemberben is lehetséges. Mint írják, nem feltételezik senkiről, hogy legális vadászati tevékenység során szándékosan lőne le egy fokozottan védett fajt. Ugyanakkor ezen fajok a vadászható lúdfajokkal egy csapatban járnak a táplálkozó- és pihenőterületek között, így még a szakember számára is lehetetlen a fajok pontos és azonnali azonosítása az esetek döntő többségében.
    

Így a Tiszántúlon a novemberi vadlúdvadászatokon jelentősen megnő a két faj vétlen lelövésének az esélye. Ez a veszély decemberre lényegesen csökken, mivel a két veszélyeztetett faj példányainak jelentős része ekkorra már elhagyja az országot, és a fekete-tengeri és balkáni telelőterületeire vonul. Mindezek miatt azt gondolják, hogy az átgondolatlan és a természetvédelmi szakmai szervezetekkel nem egyeztetett változtatás az idei novemberben potenciálisan 399 vörösnyakú ludat és 208 kis liliket sodort veszélybe a Hortobágy térségében.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Különleges szemük segíti a hím kérészeket a pártalálásban

Különleges szemük segíti a hím kérészeket a pártalálásban

A hím kérészek szeme kifejezetten a párkeresésre specializálódott - mutatták ki a HUN-REN Magyar Kutatási Hálózat és az ELTE kutatói egy hegyvidéki patakokhoz kötődő kérészfaj, az Electrogena lateralis látását vizsgálva.

Rendészeti Államtitkárság: tigrist találtak egy tiszafüredi házban

Rendészeti Államtitkárság: tigrist találtak egy tiszafüredi házban

Tigriskölyköt találtak egy kábítószeres nyomozás részeként tartott rendőrségi akció közben egy tiszafüredi házban - közölte a Rendészeti Államtitkárság szerdán a Facebook-oldalán, amelyen egy videót is megosztott az állatról.

Jótékonysági programokat rendez decemberben a Rex Kutyaotthon Alapítvány

Jótékonysági programokat rendez decemberben a Rex Kutyaotthon Alapítvány

Jótékonysági programokat rendez decemberben a Rex Kutyaotthon Alapítvány.

Megmérgezheti a kutyádat a vadgesztenye

Megmérgezheti a kutyádat a vadgesztenye

Ezek a növények jelenthetnek halálos veszélyt a kedvencedre!

Penészgombamérgeket mutattak ki a dél-magyarországi aranysakálok szervezetében

Penészgombamérgeket mutattak ki a dél-magyarországi aranysakálok szervezetében

Egy vizsgálat során veszélyes penészgombamérgeket, úgynevezett mikotoxinokat mutattak ki a dél-magyarországi aranysakálok (Canis aureus) szervezetében a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Genetika és Biotechnológia Intézetének kutatói.

Plüssállati küldetés

Plüssállati küldetés

A Zala Vármegyei Rendőr-főkapitányság bűnmegelőzési szakemberei idén is megszervezték a nagy sikerű interaktív játékot az állatok világnapja alkalmából.

Védett madarak megmérgezése miatt rendelt el nyomozást az ügyészség

Védett madarak megmérgezése miatt rendelt el nyomozást az ügyészség

Természetkárosítás bűntette miatt rendelt el nyomozást a Pest Vármegyei Főügyészség azt követően, hogy Sülysápon fokozottan védett ragadozó madarak pusztultak el mérgezés következtében - tájékoztatta az ügyészség szerdán az MTI-t.

Majdnem embert ölt egy mókus

Majdnem embert ölt egy mókus

Már öt támadásról érkezett hír.

Bevált a teknőcös stratégia

Bevált a teknőcös stratégia

A müncheni rendőrség látványosan igazolta állatszeretetét, példásan gondoskodtak egy teknősbékáról, amelyet a bajor főváros déli részén adtak le nekik.

Kiskutya életét mentették meg

Kiskutya életét mentették meg

A Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság Autópálya és Forgalomellenőrző Alosztály munkatársai az M1-es autópálya Arrabona pihenőjében bukkantak rá az árva jószágra.

http://ujhazak.com