A kutya, aki két lábbal született

Dian Dian megtanult két lábbal járni a földön, hiszen muszáj volt neki.


A kisméretű kutya csak két hátsó lábbal született. Gazdája tanította meg hosszú tréningek során, hogy hogyan álljon fel azokra.
Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

A megszületett kiskutyának a séták lehetetlennek tűntek, de gazdája nem adta fel, ennek eredményeképp Dian Dian már tudja, hogyan lépkedjen.

Can Lan Kínában él, hat évvel ezelőtt fogadta örökbe a beteg állatot. A szomszédjainak hat kiskutyája született, ebből az egyiknek volt csak ilyen problémája.  Természetesen Dian Dian maradt utoljára, öt testvérét hamar elkapkodták. A kínai nő megsajnálta, és magával vitte. Kisebb korában a kiskutya úgy mozgott, mint egy fóka, hátsó lábaival tolta előre magát.


A gazda hamar elhatározta, hogy megtanítja a kutyát két lábra állni. Mára már semmi sem tartja őket vissza attól, hogy sétára induljanak a városban. Amikor a kisállat elfárad Can Lan azonnal felveszi.

Galéria
article-2296287-18CD51BD000005DC-224_306x539
article-0-18CD4F91000005DC-693_306x462
article-0-18CD4E83000005DC-266_634x517
article-0-18CD4E25000005DC-893_306x462


forrás: DailyMail

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Terápiás kutyákkal segítik a vizsgázókat az ELTE Egyetemi Könyvtárban

Terápiás kutyákkal segítik a vizsgázókat az ELTE Egyetemi Könyvtárban

A vizsgaidőszakban barátságos terápiás kutyákkal és meghosszabbított nyitvatartással segítik a hallgatókat az ELTE Egyetemi Könyvtár és Levéltárban.

A városi madarak jobban félnek a nőktől, mint a férfiaktól

A városi madarak jobban félnek a nőktől, mint a férfiaktól

A tudósok sem értik a kutatás meglepő eredményét.

A költési időszakban végzett fakivágások veszélyeire hívja fel a figyelmet a madártani egyesület

A költési időszakban végzett fakivágások veszélyeire hívja fel a figyelmet a madártani egyesület

A Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME) a közeledő madarak és fák napja alkalmából arra hívja fel a figyelmet, hogy a szaporodási időszakban végzett fa- és bokorkivágások súlyos természetvédelmi kockázatot jelentenek.

Tíz éves az ország első egyetemi madárbarát mintakertje Debrecenben

Tíz éves az ország első egyetemi madárbarát mintakertje Debrecenben

Tíz éves az ország első egyetemi madárbarát mintakertje Debrecenben.

Váratlan befutó a sebességmérő akcióban

Váratlan befutó a sebességmérő akcióban

Négy lábbal nyomta a gázt a kaposvári rendőrök előtt a szökevény.

Szolgálat teljesítve: nyugdíjba vonul Tico, az NNI négylábú hőse

Szolgálat teljesítve: nyugdíjba vonul Tico, az NNI négylábú hőse

A 11 éves, malinois kábítószer-kereső eb születése óta a rendőrség kötelékéhez tartozik. Hét testvérével együtt ők voltak az elsők, akik részt vettek a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) kölyökkutya-nevelési programjában.

Ne szagoltasd meg a kezed idegen kutyával, mert könnyen fenyegetésként értelmezheti!

Ne szagoltasd meg a kezed idegen kutyával, mert könnyen fenyegetésként értelmezheti!

Felejtsd el a „szagoltasd meg a kezed” tévhitet!

A turizmus miatt jelenhetett meg kokain és fájdalomcsillapító a bahamai cápák vérében

A turizmus miatt jelenhetett meg kokain és fájdalomcsillapító a bahamai cápák vérében

A hajók kezeletlen szennyvize okozhatja a problémát a szakértők szerint.

Tanulmány: az ember és a kutya kapcsolata több mint 15 ezer éve kezdődött

Tanulmány: az ember és a kutya kapcsolata több mint 15 ezer éve kezdődött

A kutyák és az emberek közötti kapcsolat több mint 15 ezer évre nyúlhat vissza, a kutatások arra utalnak, hogy a vadászó-gyűjtögető emberek már az utolsó jégkorszak idején is etették a kutyákat, és rituális temetést rendeztek nekik.

Kiderült, hogy miért esnek mindig a talpukra a macskák!

Kiderült, hogy miért esnek mindig a talpukra a macskák!

Több, mint 100 év után jöttek rá a megoldásra a kutatók.

http://ujhazak.com