A majomházi tűzvész után ismét megnyitott a németországi Krefeld állatkertje

Megnyitotta kapuit pénteken a németországi Krefeld állatkertje, két nappal a több mint harminc állat pusztulását okozó majomházi tűzvész után.Az épület romjait elkerítették a látogatók elől, hogy megelőzzék a katasztrófaturizmust. A délelőtti nyitás utáni első órákban rendőrök is járőröztek a katasztrófa helyszínénél, hogy megakadályozzák az esetleges kordonbontási kísérleteket. Azonban a látogatók rohama elmaradt, alig néhányan várakoztak az állatkert bejáratánál nyitáskor - számolt be a Rheinische Post című lap a hírportálján.

    
Előző este viszont a Fridays for Future (Péntekenként a jövőért) nevű környezetvédő mozgalom felhívására több százan gyűltek össze, gyertyákat, mécseseket, virágokat helyeztek el az állatkert előtti téren.

Köztük volt Frank Mayer főpolgármester, aki a gyászoló tömeghez intézett rövid beszédében kiemelte, hogy "egy darab Krefeld is odaveszett" a szilveszteri tűzvészben.
    

A katasztrófát az egész városban megütközéssel fogadták, és az eset nemzetközi figyelmet keltett. Időközben több ezren adakoztak a majomház újjáépítésére, és felajánlotta szakmai segítségét számos intézmény, köztük a Fővárosi Állat- és Növénykert Budapestről. Az észak-rajna-vesztfáliai város állatkertjének évente nagyjából 400 ezer látogatója van. Az 1975-ben épült majomházban nem volt tűzjelző berendezés, mert ez akkor még nem volt kötelező.
    

Az épületben szilveszterkor éjfél után csaptak fel a lángok. Csaknem valamennyi lakója elpusztult, köztük csimpánzok, orángutánok, gorillák, repülő kutyák és madarak. A tűzeset okának megállapítására indított nyomozás előzetes megállapítása szerint egy nyílt lángot hordozó mini hőlégballon - úgynevezett égi lámpás vagy kívánságlámpás - borította lángba az épületet.
    

A millió eurós nagyságrendű kárral is járó katasztrófát egy hatvanéves nő és két felnőtt lánya okozhatta. Önként jelentkeztek a rendőrségen, és elmondták, hogy szilveszter éjszaka öt ilyen, a tűzveszély miatt Németországban is tiltott eszközt eresztettek fel a magasba az állatkert környékén. Négyet megtaláltak az állatkert térségében. Az ötödik valószínűleg fennakadt a majomházon, és felgyújtotta.
    

A hatóságok méltányolják, hogy a három nő önként jelentkezett. Azonban így is eljárást indítanak ellenük gondatlan tűzokozás gyanúja miatt. A bűncselekményért pénzbírásággal vagy szabadságvesztéssel sújthatják őket. Elmondásuk szerint az interneten rendelték az égi lámpásokat, és azt gondolták, hogy szilveszterkor szabad ilyen eszközt használni.
    

Ebben tévedtek. A kínai eredetű kívánságlámpások forgalmazása és használata Németország legtöbb tartományában 2009 óta tilos, így Észak-Rajna-Vesztfáliában is. A mini hőlégballonokat korábban főleg rendezvényeken, ünnepségeken használták, a sötét égbolton nyújtott látvány miatt. A tiltást azért vezették be, mert a ballonban üzemelő nyílt láng a felemelkedés után teljességgel ellenőrizhetetlen, és a ballon repülés közben bármikor gyúlékony anyagba - például épületekbe - ütközhet és tüzet okozhat.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

2025-ben felfedezett állatfajok

2025-ben felfedezett állatfajok

Ezek voltak a tavalyi év legérdekesebb és legfurcsább felfedezései.

Az ELTE etológusainak vizsgálata szerint a kutyák gazdáik beszélgetéséből is képesek új szavakat tanulni

Az ELTE etológusainak vizsgálata szerint a kutyák gazdáik beszélgetéséből is képesek új szavakat tanulni

A kutyák többet értenek a beszédből, mint azt korábban gondolták: egyes kivételes képességű ebek képesek új szavakat elsajátítani anélkül, hogy tanítanák őket, elég, ha a gazdáik beszélgetését hallgatják.

Védjük állatainkat az extrém hidegben!

Védjük állatainkat az extrém hidegben!

Az előttünk álló napokban a hideg időjárás és a havazás nemcsak az emberekre, hanem az állatokra is komoly veszélyt jelent.

Az énekes rigó az év madara 2026-ban

Az énekes rigó az év madara 2026-ban

Az énekes rigó lett az év madara 2026-ban a lakossági internetes szavazás eredményeképpen - közölte a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME) hétfőn az MTI-vel.

A háziállatok védelmére hívják fel a figyelmet a szilveszteri tűzijátékok idején az állatvédők

A háziállatok védelmére hívják fel a figyelmet a szilveszteri tűzijátékok idején az állatvédők

A háziállatok védelmére hívja fel a figyelmet a szilveszteri tűzijátékok és petárdázások idején az Orpheus Állatvédő Egyesület és a Rex Alapítvány.

Különleges szemük segíti a hím kérészeket a pártalálásban

Különleges szemük segíti a hím kérészeket a pártalálásban

A hím kérészek szeme kifejezetten a párkeresésre specializálódott - mutatták ki a HUN-REN Magyar Kutatási Hálózat és az ELTE kutatói egy hegyvidéki patakokhoz kötődő kérészfaj, az Electrogena lateralis látását vizsgálva.

Rendészeti Államtitkárság: tigrist találtak egy tiszafüredi házban

Rendészeti Államtitkárság: tigrist találtak egy tiszafüredi házban

Tigriskölyköt találtak egy kábítószeres nyomozás részeként tartott rendőrségi akció közben egy tiszafüredi házban - közölte a Rendészeti Államtitkárság szerdán a Facebook-oldalán, amelyen egy videót is megosztott az állatról.

Jótékonysági programokat rendez decemberben a Rex Kutyaotthon Alapítvány

Jótékonysági programokat rendez decemberben a Rex Kutyaotthon Alapítvány

Jótékonysági programokat rendez decemberben a Rex Kutyaotthon Alapítvány.

Megmérgezheti a kutyádat a vadgesztenye

Megmérgezheti a kutyádat a vadgesztenye

Ezek a növények jelenthetnek halálos veszélyt a kedvencedre!

Penészgombamérgeket mutattak ki a dél-magyarországi aranysakálok szervezetében

Penészgombamérgeket mutattak ki a dél-magyarországi aranysakálok szervezetében

Egy vizsgálat során veszélyes penészgombamérgeket, úgynevezett mikotoxinokat mutattak ki a dél-magyarországi aranysakálok (Canis aureus) szervezetében a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Genetika és Biotechnológia Intézetének kutatói.

http://ujhazak.com