A süllő kapta a legtöbb voksot az év hala közönségszavazáson

A süllő (Sander lucioperca) kapta a legtöbb szavazatot a Magyar Haltani Társaság által hagyományosan meghirdetett és szilveszter éjjel lezárult év hala közönségszavazáson - közölte a szervezet elnöke szerdán az MTI-vel.Harka Ákos tájékoztatása szerint a 2010 óta minden évben megtartott verseny idei fordulóját 2019 őszén hirdette meg a társaság. Az internetes szavazáson ezúttal minden korábbit felülmúló érdeklődés mellett rekordszámú, 14 642 voks érkezett a három jelöltre: a végül 44 százalékos támogatottsággal diadalmaskodó süllőre, a 38 százalékkal második helyen végzett csukára (Esox lucius) és a 18 százaléknyi szavazatot kapott német bucóra (Zingel streber).


    
A Magyar Haltani Társaság elnöke az idei év hala címet elnyert süllőről szólva kiemelte: nagyra növő, megnyúlt testű, őshonos ragadozó hal. Csúcsba nyíló szájában erős fogak ülnek, melyek közül kiemelkednek ebfogai. Oldalán elmosódó sötétebb sávok, néha foltok találhatók. Két hátúszóját, valamint farokúszóját fekete foltsorok díszítik.
   

A süllő Magyarországon elterjedt, nagyobb folyókban gyakori, kisebb folyókban azonban csak a bővebb vizű alsóbb szakaszokon lehet rá számítani. A víz oldott oxigéntartalmára érzékeny, ezért kerüli a duzzasztott, feliszapolódott folyószakaszokat, állóvizeink közül pedig inkább a jobb oxigénviszonyokkal rendelkező, nagyobb tavakban fordul elő. Táplálékának zömét elsősorban a küsz képezi. Húsa szálkamentes, kiváló minőségű, a halgasztronómia egyik kedvelt alapanyaga. A horgászok körében a legnemesebb ragadozóként ismert, a Magyarországon horoggal kifogott legnagyobb, 15,5 kilós példányt 2014-ben zsákmányolták.
    

Harka Ákos jelezte: a közönségszavazás lezárult ugyan, hiszen az év halára 2019. december 31-én éjfélig lehetett voksolni a Magyar Haltani Társaság honlapján, ám az oldalon jelenleg is megtalálhatók a versengők képei mellett a három faj környezeti igényeiről, hazai elterjedéséről és jelentőségéről szóló információk.
    

Felidézte: a korábbi években a nyúldomolykó, a kősüllő, a széles kárász, a menyhal, a magyar bucó, a kecsege, a compó, a harcsa, a balin, tavaly pedig a vörösszárnyú keszeg érdemelte ki az év hala címet. Az eddigi gyakorlatot követve a mostani győztes sem kap aranyérmet, jutalma csupán annyi, hogy nagyobb figyelem övezi a tudományos kutatásban és az ismeretterjesztésben - fogalmazott Harka Ákos, hangsúlyozva, hogy kezdeményezésük legfontosabb célja minél szélesebb körben ismertté tenni és népszerűsíteni őshonos halainkat.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

2025-ben felfedezett állatfajok

2025-ben felfedezett állatfajok

Ezek voltak a tavalyi év legérdekesebb és legfurcsább felfedezései.

Az ELTE etológusainak vizsgálata szerint a kutyák gazdáik beszélgetéséből is képesek új szavakat tanulni

Az ELTE etológusainak vizsgálata szerint a kutyák gazdáik beszélgetéséből is képesek új szavakat tanulni

A kutyák többet értenek a beszédből, mint azt korábban gondolták: egyes kivételes képességű ebek képesek új szavakat elsajátítani anélkül, hogy tanítanák őket, elég, ha a gazdáik beszélgetését hallgatják.

Védjük állatainkat az extrém hidegben!

Védjük állatainkat az extrém hidegben!

Az előttünk álló napokban a hideg időjárás és a havazás nemcsak az emberekre, hanem az állatokra is komoly veszélyt jelent.

Az énekes rigó az év madara 2026-ban

Az énekes rigó az év madara 2026-ban

Az énekes rigó lett az év madara 2026-ban a lakossági internetes szavazás eredményeképpen - közölte a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME) hétfőn az MTI-vel.

A háziállatok védelmére hívják fel a figyelmet a szilveszteri tűzijátékok idején az állatvédők

A háziállatok védelmére hívják fel a figyelmet a szilveszteri tűzijátékok idején az állatvédők

A háziállatok védelmére hívja fel a figyelmet a szilveszteri tűzijátékok és petárdázások idején az Orpheus Állatvédő Egyesület és a Rex Alapítvány.

Különleges szemük segíti a hím kérészeket a pártalálásban

Különleges szemük segíti a hím kérészeket a pártalálásban

A hím kérészek szeme kifejezetten a párkeresésre specializálódott - mutatták ki a HUN-REN Magyar Kutatási Hálózat és az ELTE kutatói egy hegyvidéki patakokhoz kötődő kérészfaj, az Electrogena lateralis látását vizsgálva.

Rendészeti Államtitkárság: tigrist találtak egy tiszafüredi házban

Rendészeti Államtitkárság: tigrist találtak egy tiszafüredi házban

Tigriskölyköt találtak egy kábítószeres nyomozás részeként tartott rendőrségi akció közben egy tiszafüredi házban - közölte a Rendészeti Államtitkárság szerdán a Facebook-oldalán, amelyen egy videót is megosztott az állatról.

Jótékonysági programokat rendez decemberben a Rex Kutyaotthon Alapítvány

Jótékonysági programokat rendez decemberben a Rex Kutyaotthon Alapítvány

Jótékonysági programokat rendez decemberben a Rex Kutyaotthon Alapítvány.

Megmérgezheti a kutyádat a vadgesztenye

Megmérgezheti a kutyádat a vadgesztenye

Ezek a növények jelenthetnek halálos veszélyt a kedvencedre!

Penészgombamérgeket mutattak ki a dél-magyarországi aranysakálok szervezetében

Penészgombamérgeket mutattak ki a dél-magyarországi aranysakálok szervezetében

Egy vizsgálat során veszélyes penészgombamérgeket, úgynevezett mikotoxinokat mutattak ki a dél-magyarországi aranysakálok (Canis aureus) szervezetében a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Genetika és Biotechnológia Intézetének kutatói.

http://ujhazak.com