Afrikai elefánt született a Nyíregyházi Állatparkban

Afrikai elefánt (Loxodonta africana) született a Nyíregyházi Állatparkban hétfőre virradó éjjel.Az anyaállatnak, 21 éves Kwanzának és párjának, 29 éves Jacknek ez a harmadik utódja, egy bika és egy nőstény után ismét egy bikaborjú született. A park szakemberei és gondozói szeptember elejére várták a kis elefánt érkezését, de a tenyészpár hamarabb, szinte napra pontosan a park huszonötödik születésnapján "ajándékozta" meg a látványosságot - mondta el Gajdos László, az állatpark igazgatója az MTI-nek.
    

Hozzátette, az egyik orvoscsoport augusztus végére, a másik pedig szeptember végére prognosztizálta az elefánt születését. Kwanzát huszonkét hónapig tartó vemhessége alatt folyamatosan vizsgálták, ultrahanggal és vérvétellel követték az anyaállat és a kis elefánt állapotát.

Amikor hétfő hajnalban a gondozók bementek az anyához, Kwanza már anyatejjel etette kicsinyét.
    

Sokat még a szakemberek sem tudnak az utódról, az biztos, hogy külső segítség nélkül született meg, egészséges és valószínűleg hímivarú. Megvizsgálni és súlyát lemérni egy-két napon belül lesz lehetőségük a szakembereknek, akkor, amikor Kwanza megengedi a gondozóinak, hogy egy rövid időre elvegyék tőle a borját. Gajdos László megjegyezte, bár nagyon jó a viszony a gondozók és Kwanza között, az orvosi vizsgálatot úgy végzik majd el, hogy az anya egy védőrácson keresztül folyamatosan láthassa a kicsit.
    

Az igazgató felidézte, afrikai elefánt Magyarországon eddig csak Nyíregyházán született, és ez már a negyedik utód. Elsőként a 2008-ban Izraelből idekerült Yoki nevű tehén adott életet borjának, az anyaállat azonban néhány hónap múlva elpusztult, a kicsit pedig gyakorlatilag a gondozóknak kellett felnevelniük. Huszonnégy órán keresztül vele voltak, etették és együtt aludtak vele, ennek köszönhetően rendben felnőtt és később másik állatkertben alapított családot.
    

Kwanza és Jack egy svéd, illetve egy angliai állatkertből került az Európai Fajmegőrzési Program keretében Nyíregyházára; mivel korábbi otthonaikban egyiküknek sem sikerült az utódnemzés, a koordinátorok úgy döntöttek, hogy a nyíregyházi szakemberek segítségével is érdemes próbát tenni. Ez sikerült, Kwanzának és Jacknek 2015-ben és 2018-ban született két borja, majd a bikát - az újabb szaporulat szándékával - Nyíregyházáról Bázelbe helyezték át. Ott azonban egy év alatt sem foglalkozott az elefánthölgyekkel, ezért visszahozták Nyíregyházára.
    

Az elefántoknál nagyon fontos a szimpátia a többi elefánt és a gondozók iránt: Kwanzához, illetve régi helyéhez való ragaszkodását jól jelzi, hogy a szállítás miatt igen morcossá vált Jack amint meghallotta régi gondozói hangját, azonnal megnyugodott, majd pár héten belül párt alkottak Kwanzával, amelynek most született meg az eredménye - említette meg az igazgató.
    

A Nyíregyházi Állatparkban jelenleg három ázsiai öt afrikai elefánt látható, utóbbiak közül a tenyészpár és a most született utód mellett még egy borjú, illetve a "nagynéni", a 37 éves Bubba él együtt a közös kifutóban.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Az ELTE etológusainak vizsgálata szerint a kutyák gazdáik beszélgetéséből is képesek új szavakat tanulni

Az ELTE etológusainak vizsgálata szerint a kutyák gazdáik beszélgetéséből is képesek új szavakat tanulni

A kutyák többet értenek a beszédből, mint azt korábban gondolták: egyes kivételes képességű ebek képesek új szavakat elsajátítani anélkül, hogy tanítanák őket, elég, ha a gazdáik beszélgetését hallgatják.

Védjük állatainkat az extrém hidegben!

Védjük állatainkat az extrém hidegben!

Az előttünk álló napokban a hideg időjárás és a havazás nemcsak az emberekre, hanem az állatokra is komoly veszélyt jelent.

Az énekes rigó az év madara 2026-ban

Az énekes rigó az év madara 2026-ban

Az énekes rigó lett az év madara 2026-ban a lakossági internetes szavazás eredményeképpen - közölte a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME) hétfőn az MTI-vel.

A háziállatok védelmére hívják fel a figyelmet a szilveszteri tűzijátékok idején az állatvédők

A háziállatok védelmére hívják fel a figyelmet a szilveszteri tűzijátékok idején az állatvédők

A háziállatok védelmére hívja fel a figyelmet a szilveszteri tűzijátékok és petárdázások idején az Orpheus Állatvédő Egyesület és a Rex Alapítvány.

Különleges szemük segíti a hím kérészeket a pártalálásban

Különleges szemük segíti a hím kérészeket a pártalálásban

A hím kérészek szeme kifejezetten a párkeresésre specializálódott - mutatták ki a HUN-REN Magyar Kutatási Hálózat és az ELTE kutatói egy hegyvidéki patakokhoz kötődő kérészfaj, az Electrogena lateralis látását vizsgálva.

Rendészeti Államtitkárság: tigrist találtak egy tiszafüredi házban

Rendészeti Államtitkárság: tigrist találtak egy tiszafüredi házban

Tigriskölyköt találtak egy kábítószeres nyomozás részeként tartott rendőrségi akció közben egy tiszafüredi házban - közölte a Rendészeti Államtitkárság szerdán a Facebook-oldalán, amelyen egy videót is megosztott az állatról.

Jótékonysági programokat rendez decemberben a Rex Kutyaotthon Alapítvány

Jótékonysági programokat rendez decemberben a Rex Kutyaotthon Alapítvány

Jótékonysági programokat rendez decemberben a Rex Kutyaotthon Alapítvány.

Megmérgezheti a kutyádat a vadgesztenye

Megmérgezheti a kutyádat a vadgesztenye

Ezek a növények jelenthetnek halálos veszélyt a kedvencedre!

Penészgombamérgeket mutattak ki a dél-magyarországi aranysakálok szervezetében

Penészgombamérgeket mutattak ki a dél-magyarországi aranysakálok szervezetében

Egy vizsgálat során veszélyes penészgombamérgeket, úgynevezett mikotoxinokat mutattak ki a dél-magyarországi aranysakálok (Canis aureus) szervezetében a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Genetika és Biotechnológia Intézetének kutatói.

Plüssállati küldetés

Plüssállati küldetés

A Zala Vármegyei Rendőr-főkapitányság bűnmegelőzési szakemberei idén is megszervezték a nagy sikerű interaktív játékot az állatok világnapja alkalmából.

http://ujhazak.com