Aktív első évet zár a Közös ügyünk az állatvédelem Alapítvány

Saját programjain felül 115 civil állatvédő szervezetet és húsz állatkertet részesített anyagi, 93 szervezetet tápadomány támogatásban az idén alakult Közös ügyünk az állatvédelem közhasznú Alapítvány.Az első és egyetlen törvény által létrehozott állatvédelmi alapítvány legfontosabb feladata az állatvédelmi jövőtervezés, ismeretterjesztés és megelőzés. Az Alapítvány 2023-ban éves költségvetése nagyjából felét, 123 millió forintot fordított az állatvédelem kiemelt feladataira - közölte a szervezet csütörtökön az MTI-vel.
    

Mint írták, ebből az összegből állatvédő civil ernyőszervezetek fejlesztésére, prevenciós és edukatív munkájának segítésére, az állatkertek állatmentő és fajvédelmi tevékenységének erősítésére és az Állatorvostudományi Egyetem civil állatvédőket segítő ivartalanítási programjának támogatására fordította.

Az Alapítvány ezen felül állatvédelmi rendezvényeket szervezett és támogatott, elindította állatvédelmi tudásbővítő kompetencia programját, ösztöndíjprogramot hirdetett, valamint kutya asszisztált foglalkozássorozatot indított útjára Magyarország hátrányos helyzetű térségeiben.
    

"Az Alapítványnak közfeladata az állatvédelem népszerűsítését célzó tudományos és oktatási tevékenység ösztönzése, az állatvédelem fontosságának a tudatosítása és továbbadása a fiatal generációk számára" - emelte ki a közlemény. Megemlítették, hogy az Alapítvány Ovádi Péter állatvédelemért felelős kormánybiztoshoz csatlakozva meghirdette "Én is az állatvédőket támogatom" kampányát, amely a civil állatvédő szervezetek tevékenységére hívta fel a figyelmet. Ennek köszönhetően idén ezek a szervezetek a számítások szerint mintegy 800 millió forinttal többet kaptak az szja 1 százalékos felajánlásokból, mint 2022-ben.
    

Az Alapítvány együttműködési megállapodást kötött az Országos Polgárőr Szövetséggel, illetve a Veszprémi és a Budapesti Rendőr-főkapitánysággal; részt vett az EFOTT-on, a Magyarok Országos Találkozóján, a SZIN-en, a Tacsitalin, a National Bird Show - Díszmadár Fesztiválon, valamint a Dogs on the Catwalk elnevezésű jótékonysági divatbemutatón, ahol az ürömi állatotthon örökbe fogadható kutyusait népszerűsítették. Az Állatvédelmi témahét nyitó rendezvényét, az Állatvédelmi Pikniket is támogatta az Alapítvány.
    

Augusztustól kilenc vármegyében, harminc intézményben szerveztek szemléletformáló állat-asszisztált foglalkozásokat hátrányos helyzetű és halmozottan hátrányos helyzetű gyermekek számára, ezeken több mint 1500 gyermek vett részt. A kommüniké hangsúlyozta, hogy a helyes szakmai ismeretek birtokában az állatvédelmi eljárások szereplői hatékonyabban és szakszerűbben tudnak fellépni az állatkínzás és más jogsértések ellen, és ezzel hozzájárulnak az állatok védelméhez és jóllétéhez. Az Állatvédelmi Kompetencia Program keretében nyár óta 38 állatvédelmi tananyagfejezet készült el. Ez, az ország legszéleskörűbb állatvédelmi tudásbázisa jövőre térítésmentesen bárki számára elérhető lesz. Idén első alkalommal adták át az Állatvédelmi Szakmai díjakat.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

2025-ben felfedezett állatfajok

2025-ben felfedezett állatfajok

Ezek voltak a tavalyi év legérdekesebb és legfurcsább felfedezései.

Az ELTE etológusainak vizsgálata szerint a kutyák gazdáik beszélgetéséből is képesek új szavakat tanulni

Az ELTE etológusainak vizsgálata szerint a kutyák gazdáik beszélgetéséből is képesek új szavakat tanulni

A kutyák többet értenek a beszédből, mint azt korábban gondolták: egyes kivételes képességű ebek képesek új szavakat elsajátítani anélkül, hogy tanítanák őket, elég, ha a gazdáik beszélgetését hallgatják.

Védjük állatainkat az extrém hidegben!

Védjük állatainkat az extrém hidegben!

Az előttünk álló napokban a hideg időjárás és a havazás nemcsak az emberekre, hanem az állatokra is komoly veszélyt jelent.

Az énekes rigó az év madara 2026-ban

Az énekes rigó az év madara 2026-ban

Az énekes rigó lett az év madara 2026-ban a lakossági internetes szavazás eredményeképpen - közölte a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME) hétfőn az MTI-vel.

A háziállatok védelmére hívják fel a figyelmet a szilveszteri tűzijátékok idején az állatvédők

A háziállatok védelmére hívják fel a figyelmet a szilveszteri tűzijátékok idején az állatvédők

A háziállatok védelmére hívja fel a figyelmet a szilveszteri tűzijátékok és petárdázások idején az Orpheus Állatvédő Egyesület és a Rex Alapítvány.

Különleges szemük segíti a hím kérészeket a pártalálásban

Különleges szemük segíti a hím kérészeket a pártalálásban

A hím kérészek szeme kifejezetten a párkeresésre specializálódott - mutatták ki a HUN-REN Magyar Kutatási Hálózat és az ELTE kutatói egy hegyvidéki patakokhoz kötődő kérészfaj, az Electrogena lateralis látását vizsgálva.

Rendészeti Államtitkárság: tigrist találtak egy tiszafüredi házban

Rendészeti Államtitkárság: tigrist találtak egy tiszafüredi házban

Tigriskölyköt találtak egy kábítószeres nyomozás részeként tartott rendőrségi akció közben egy tiszafüredi házban - közölte a Rendészeti Államtitkárság szerdán a Facebook-oldalán, amelyen egy videót is megosztott az állatról.

Jótékonysági programokat rendez decemberben a Rex Kutyaotthon Alapítvány

Jótékonysági programokat rendez decemberben a Rex Kutyaotthon Alapítvány

Jótékonysági programokat rendez decemberben a Rex Kutyaotthon Alapítvány.

Megmérgezheti a kutyádat a vadgesztenye

Megmérgezheti a kutyádat a vadgesztenye

Ezek a növények jelenthetnek halálos veszélyt a kedvencedre!

Penészgombamérgeket mutattak ki a dél-magyarországi aranysakálok szervezetében

Penészgombamérgeket mutattak ki a dél-magyarországi aranysakálok szervezetében

Egy vizsgálat során veszélyes penészgombamérgeket, úgynevezett mikotoxinokat mutattak ki a dél-magyarországi aranysakálok (Canis aureus) szervezetében a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Genetika és Biotechnológia Intézetének kutatói.

http://ujhazak.com