Állatgondozó neveli a szurikátakölyköt a Szegedi Vadasparkban

Gondozó neveli föl a nyáron született kölyök szurikátát (Suricata suricatta) a Szegedi Vadasparkban, a fiatal példányt, amint megerősödik, igyekeznek visszaszoktatni társai közé - közölte Veprik Róbert igazgató az MTI-vel.A nyáron kettő szurikáta született a szegedi állatkertben, a féltestvérek közül a fiatalabbik gyengébb, kevésbé élénk volt, úgy tűnt, mintha nem tudna eleget szopni, annak ellenére, hogy a családtagjai folyamatosan gondját viselték. A szakemberek ezért úgy döntöttek, kiveszik a csapatból, mielőtt baj történne, és egy gondozó vette pártfogásába az állatot.

Elfogadta a macskatejpótló-tápszerből készült tejet, sőt már szilárd táplálékot is eszik. A gondos nevelésnek köszönhetően összeszedte magát, így remélhetőleg, sikerül felnevelni, és a kritikus időszak végeztével végre bátran nevezheti el a gondozója.

    
A szakemberek célja, hogy amint lehetséges, visszaszoktassák a csapatba a fiatal nőstényt. Ez nem egyszerű feladat, hiszen a szurikáták amennyire szoros és összetartó családokban élnek, annyira bizalmatlanok az idegenekkel, és valószínű, hogy nem ismerik fel a visszatért családtagot a szurikátakölyökben. Emiatt az összeszoktatásuk hosszú időt és óvatosságot igényelhet majd. A kölyök két hónapos koráig mindenképpen az emberi pótanya gondoskodását fogja élvezni.
    

A szurikáták Dél-Afrikában élő kisragadozók, főként rovarokkal, apró gerincesekkel, tojásokkal táplálkoznak, de sok növényi eredetű táplálékot is fogyasztanak. Csemegéjük a skorpió, amit a szegedi állatkertben rovartáplálékkal helyettesítenek. A lisztkukac az egyik legkedveltebb eledelük, amely mindig előcsábítja őket a maguk ásta üregrendszerből. Emiatt és közkedveltsége révén a Szegedi Vadaspark állatbemutató programjának, a Zoo Típusú Találkozásoknak egyik fix pontja a szurikátacsapat etetése, amely során egy kisebb előadást is meghallgathatnak róluk a látogatók.
   

A 700 gramm körüli testtömegű cibetmacska-félék szorosan együttműködő családokban élnek, amelyek egymással azonban időnként véres harcokat is vívhatnak. Kiterjedt üregrendszereket ásnak, amely védelmet biztosít számukra a ragadozókkal szemben. A csapatban a legmagasabb rangú hím és nőstény párzik. A szurikáták utódjai - tizenegy hetes vemhesség után - október és március között vakon és szőrtelenül jönnek a világra.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

2025-ben felfedezett állatfajok

2025-ben felfedezett állatfajok

Ezek voltak a tavalyi év legérdekesebb és legfurcsább felfedezései.

Az ELTE etológusainak vizsgálata szerint a kutyák gazdáik beszélgetéséből is képesek új szavakat tanulni

Az ELTE etológusainak vizsgálata szerint a kutyák gazdáik beszélgetéséből is képesek új szavakat tanulni

A kutyák többet értenek a beszédből, mint azt korábban gondolták: egyes kivételes képességű ebek képesek új szavakat elsajátítani anélkül, hogy tanítanák őket, elég, ha a gazdáik beszélgetését hallgatják.

Védjük állatainkat az extrém hidegben!

Védjük állatainkat az extrém hidegben!

Az előttünk álló napokban a hideg időjárás és a havazás nemcsak az emberekre, hanem az állatokra is komoly veszélyt jelent.

Az énekes rigó az év madara 2026-ban

Az énekes rigó az év madara 2026-ban

Az énekes rigó lett az év madara 2026-ban a lakossági internetes szavazás eredményeképpen - közölte a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME) hétfőn az MTI-vel.

A háziállatok védelmére hívják fel a figyelmet a szilveszteri tűzijátékok idején az állatvédők

A háziállatok védelmére hívják fel a figyelmet a szilveszteri tűzijátékok idején az állatvédők

A háziállatok védelmére hívja fel a figyelmet a szilveszteri tűzijátékok és petárdázások idején az Orpheus Állatvédő Egyesület és a Rex Alapítvány.

Különleges szemük segíti a hím kérészeket a pártalálásban

Különleges szemük segíti a hím kérészeket a pártalálásban

A hím kérészek szeme kifejezetten a párkeresésre specializálódott - mutatták ki a HUN-REN Magyar Kutatási Hálózat és az ELTE kutatói egy hegyvidéki patakokhoz kötődő kérészfaj, az Electrogena lateralis látását vizsgálva.

Rendészeti Államtitkárság: tigrist találtak egy tiszafüredi házban

Rendészeti Államtitkárság: tigrist találtak egy tiszafüredi házban

Tigriskölyköt találtak egy kábítószeres nyomozás részeként tartott rendőrségi akció közben egy tiszafüredi házban - közölte a Rendészeti Államtitkárság szerdán a Facebook-oldalán, amelyen egy videót is megosztott az állatról.

Jótékonysági programokat rendez decemberben a Rex Kutyaotthon Alapítvány

Jótékonysági programokat rendez decemberben a Rex Kutyaotthon Alapítvány

Jótékonysági programokat rendez decemberben a Rex Kutyaotthon Alapítvány.

Megmérgezheti a kutyádat a vadgesztenye

Megmérgezheti a kutyádat a vadgesztenye

Ezek a növények jelenthetnek halálos veszélyt a kedvencedre!

Penészgombamérgeket mutattak ki a dél-magyarországi aranysakálok szervezetében

Penészgombamérgeket mutattak ki a dél-magyarországi aranysakálok szervezetében

Egy vizsgálat során veszélyes penészgombamérgeket, úgynevezett mikotoxinokat mutattak ki a dél-magyarországi aranysakálok (Canis aureus) szervezetében a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Genetika és Biotechnológia Intézetének kutatói.

http://ujhazak.com