AM: tartós eredményeket hozott a túzokvédelem fél évszázada

Az átfogó védelmi intézkedéseknek köszönhetően sikerült stabilizálni a túzokállományt Magyarországon, a legutóbbi felmérésen a fokozottan védett faj mintegy 1600 egyedét regisztrálták a szakemberek Magyarországon - jelentette ki Balczó Bertalan, az Agrárminisztérium (AM) természetvédelemért felelős helyettes államtitkára az AM csütörtöki közleményében.A túzok (Otis tarda) a világ legnagyobb tömegű röpképes madárfaja, éppen 50 évvel ezelőtt, 1971-ben kapta meg a legmagasabb szintű védelmet. A közlemény szerint a túzok védelme komplex és sokrétű feladat, hiszen a faj fennmaradása számos tényezőtől függ. Mivel mezőgazdasági környezetben, talajon fészkelő madárról van szó, olyan változatos agrártájban találja csak meg életfeltételeit, ahol a hagyományos, környezetkímélő és emberléptékű gazdálkodási formák vannak jelen.
    

Balczó Bertalan hangsúlyozta: csak olyan rendszerszintű megközelítés lehet sikeres például az agrár-környezetgazdálkodási programok kidolgozásakor, ami a gazdákkal való együttműködésre alapoz, és közben szem előtt tartja a túzok, illetve más mezőgazdasági területhez köthető természeti értékek ökológiai igényeit is.

Ezáltal a természetvédelmi célkitűzéseket hatékonyan megvalósítva lehet alakítani a földhasználatot.
    

A puszta egyik legpompásabb madarának tartott faj egykor egész Eurázsiában megtalálható volt, ám a vadászat és az élőhelyének átalakulása a kipusztulás szélére sodorta, így ma világszerte veszélyeztetett és Magyarországon is a legmagasabb szintű védelemben részesül. Az elmúlt fél évszázadban átfogó intézkedések és széles összefogáson alapuló szakmai munka zajlott a túzok megmentése érdekében.
    

A dévaványai Túzokvédelmi Állomás 1978-ban jött létre, addigra a szakemberek felismerték, hogy a fajt veszélyeztető tényezők jellege miatt az élőhelyi védelem mellett egyedi szintű védelemre is szükség van. A közleményben Szél Antal István, a Körös-Maros Nemzeti Park Igazgatóság természetvédelmi területfelügyelője emlékeztetett arra, hogy a Dévaványai Túzokvédelmi Állomás eredetileg a veszélyeztetett fészkekből mentett tojások keltetése, a fiókák felnevelése és visszavadítása céljából létesült, ám ma már jóval összetettebb feladatot lát el a keletpannon régió túzokvédelmében.
   

A fészekmentések gyakorlata, a rendszeres adatgyűjtések, az egyedi jelölések eredményei, a tudományos kutatások publikálása, a területek adottságaihoz igazodó mező- és vadgazdálkodási gyakorlat alkalmazása, valamint az érintett társadalmi csoportokkal megvalósuló együttműködések tapasztalatai egyértelművé tették, hogy komplex stratégiára van szükség a hazai természetvédelem ikonikus madarának megóvása érdekében.


1988-ban létrejött a Túzokvédelmi Munkacsoport, amely a hazai túzokvédelemben aktívan részt vállaló szervezeteket tömöríti. Az AM mellett 6 nemzeti park igazgatóság (a Bükki, a Duna-Ipoly, a Fertő-Hanság, a Hortobágyi, a Kiskunsági és a Körös-Maros nemzeti park igazgatóságok) a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület, a Kiskunsági Madárvédelmi Egyesület és a Soproni Egyetem is állandó tagja e szakértői csoportnak.
    

Magyarország Európai Uniós csatlakozásával és a Natura 2000 hálózat kijelölésével a korábban felaprózódott és országos viszonylatban is kritikus méretűvé zsugorodott túzokélőhelyek további fogyatkozása ugyan megállt, ám az állomány megerősítéséhez további lépéseket kellett tenni az élőhelyek megőrzése terén. A túzok védelmét hazai és uniós költségvetésű programok is segítik, az AM társfinanszírozásában megvalósuló, "A túzok határon átnyúló védelme Közép-Európában" elnevezésű LIFE program kiemelt célja, hogy szorosabbra fűzze az együttműködést a fokozottan védett faj megóvásában érintett csoportokkal, így például a mező- és vadgazdálkodókkal, vagy éppen az áramszolgáltatókkal, hiszen a légvezetékek földkábelre cserélése nagyban segíti a madarak szabad mozgását.
    

Az elmúlt fél évszázad eredményeinek köszönhetően a túzokélőhelyek fogyatkozása megállt, az állomány stabilizálódott és mára már a túzok legnagyobb egybefüggő közép-európai fészkelőállománya a Kárpát-medencében, azon belül is Magyarországon található. A Kárpát-medencei túzokállomány igazoltan 2200 fölé emelkedett, mintegy 200 példánnyal többet regisztráltak, mint korábban.
    

A közleményben Lóránt Miklós, a Kiskunsági Nemzeti Park Igazgatóság természetvédelmi területfelügyelője úgy fogalmazott: elmondhatják, hogy ma már elegendő információval és szakmai ismerettel rendelkeznek ahhoz, hogy jól tervezni tudják a védelem gyakorlatát és kiszámítható legyen annak eredményessége. Jól ismertek azok a kulcsfontosságú területek, ahol megfelelő kezeléssel, a rendelkezésre álló források összpontosításával, valóban nagyon hatékonyak tudnak lenni.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Különleges szemük segíti a hím kérészeket a pártalálásban

Különleges szemük segíti a hím kérészeket a pártalálásban

A hím kérészek szeme kifejezetten a párkeresésre specializálódott - mutatták ki a HUN-REN Magyar Kutatási Hálózat és az ELTE kutatói egy hegyvidéki patakokhoz kötődő kérészfaj, az Electrogena lateralis látását vizsgálva.

Rendészeti Államtitkárság: tigrist találtak egy tiszafüredi házban

Rendészeti Államtitkárság: tigrist találtak egy tiszafüredi házban

Tigriskölyköt találtak egy kábítószeres nyomozás részeként tartott rendőrségi akció közben egy tiszafüredi házban - közölte a Rendészeti Államtitkárság szerdán a Facebook-oldalán, amelyen egy videót is megosztott az állatról.

Jótékonysági programokat rendez decemberben a Rex Kutyaotthon Alapítvány

Jótékonysági programokat rendez decemberben a Rex Kutyaotthon Alapítvány

Jótékonysági programokat rendez decemberben a Rex Kutyaotthon Alapítvány.

Megmérgezheti a kutyádat a vadgesztenye

Megmérgezheti a kutyádat a vadgesztenye

Ezek a növények jelenthetnek halálos veszélyt a kedvencedre!

Penészgombamérgeket mutattak ki a dél-magyarországi aranysakálok szervezetében

Penészgombamérgeket mutattak ki a dél-magyarországi aranysakálok szervezetében

Egy vizsgálat során veszélyes penészgombamérgeket, úgynevezett mikotoxinokat mutattak ki a dél-magyarországi aranysakálok (Canis aureus) szervezetében a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Genetika és Biotechnológia Intézetének kutatói.

Plüssállati küldetés

Plüssállati küldetés

A Zala Vármegyei Rendőr-főkapitányság bűnmegelőzési szakemberei idén is megszervezték a nagy sikerű interaktív játékot az állatok világnapja alkalmából.

Védett madarak megmérgezése miatt rendelt el nyomozást az ügyészség

Védett madarak megmérgezése miatt rendelt el nyomozást az ügyészség

Természetkárosítás bűntette miatt rendelt el nyomozást a Pest Vármegyei Főügyészség azt követően, hogy Sülysápon fokozottan védett ragadozó madarak pusztultak el mérgezés következtében - tájékoztatta az ügyészség szerdán az MTI-t.

Majdnem embert ölt egy mókus

Majdnem embert ölt egy mókus

Már öt támadásról érkezett hír.

Bevált a teknőcös stratégia

Bevált a teknőcös stratégia

A müncheni rendőrség látványosan igazolta állatszeretetét, példásan gondoskodtak egy teknősbékáról, amelyet a bajor főváros déli részén adtak le nekik.

Kiskutya életét mentették meg

Kiskutya életét mentették meg

A Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság Autópálya és Forgalomellenőrző Alosztály munkatársai az M1-es autópálya Arrabona pihenőjében bukkantak rá az árva jószágra.

http://ujhazak.com