Az elhízott kutyák rövidebb életűek

Rövidebb ideig élnek az elhízott kutyák, mint normális testsúlyú társaik egy brit kutatás szerint.A Liverpooli Egyetem és a Mars kisállateledel-gyártó cég kutatóközpontjának szakemberei által végzett kutatás kimutatta, hogy akár két és fél évvel megrövidítheti a kutya életét az elhízás. A szakemberek 12 népszerű kutyafajta több mint ötvenezer egyedéről az elmúlt húsz évben végzett vizsgálatok során nyert adatokat elemezték, és megállapították, hogy a túlsúlyosság jelen van minden fajtánál.  

    
A kan német juhászkutyák öt hónnappal, a kan Yorkshire terrierek két és fél évvel hamarabb múlnak ki, ha túlsúlyosak - írták a Journal of Veterinary Internal Medicine című állatorvos-tudományi folyóiratban megjelent tanulmányukban. A szakemberek becslései szerint a brit háztartások mintegy 26 százalékában, az amerikai háztartások 47 százalékában él kutya. Egy közelmúltbeli tanulmányból kiderült, hogy a macska- és kutyatulajdonosok több mint fele rendszeresen vagy gyakran ad enni kutyájának, ha az kunyerál, 22 százalékuk pedig túleteti kedvencét, csak hogy boldoggá tegye őt.
    

"A gazdik gyakran nincsenek tudatában annak, hogy kutyájuk túlsúlyos és sokan nem látják át, milyen hatással van a túlsúly az állat egészségére. Nem tudhatják azt, hogy ha házi kedvencük elhízott, akkor az más problémákkal is jár, mint porckopás, légzési nehézség, a daganatos betegségek egyes típusa, és az állat életminősége is rosszabb. Ez jelentős hatással van arra, milyen hosszú ideig élnek" - idézte a liverpooli tanulmány társszerzőjét, Alex German kisállatorvos professzort a Science Daily tudományos hírportál.
    

"Sok gazdi az állatok különösen ízletes ételmaradékokkal és ínyenc csemegékkel történő etetésével házi kedvence iránti szeretetét akarja kimutatni. Ha körültekintően választjuk meg, mivel etetjük kutyánkat, az jó egészségben tartja őt és lehetővé teszi, hogy hosszú évekig körülöttünk legyen" - tette hozzá. Aggasztó azonban, hogy a gazdáknak csak egyötöde méri, mennyi élemet adjon kedvencének, négyötödük mindig vagy gyakran csak megbecsüli, mennyi élelemre van szüksége az állatnak etetésekkor - jegyezte meg German.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

2025-ben felfedezett állatfajok

2025-ben felfedezett állatfajok

Ezek voltak a tavalyi év legérdekesebb és legfurcsább felfedezései.

Az ELTE etológusainak vizsgálata szerint a kutyák gazdáik beszélgetéséből is képesek új szavakat tanulni

Az ELTE etológusainak vizsgálata szerint a kutyák gazdáik beszélgetéséből is képesek új szavakat tanulni

A kutyák többet értenek a beszédből, mint azt korábban gondolták: egyes kivételes képességű ebek képesek új szavakat elsajátítani anélkül, hogy tanítanák őket, elég, ha a gazdáik beszélgetését hallgatják.

Védjük állatainkat az extrém hidegben!

Védjük állatainkat az extrém hidegben!

Az előttünk álló napokban a hideg időjárás és a havazás nemcsak az emberekre, hanem az állatokra is komoly veszélyt jelent.

Az énekes rigó az év madara 2026-ban

Az énekes rigó az év madara 2026-ban

Az énekes rigó lett az év madara 2026-ban a lakossági internetes szavazás eredményeképpen - közölte a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME) hétfőn az MTI-vel.

A háziállatok védelmére hívják fel a figyelmet a szilveszteri tűzijátékok idején az állatvédők

A háziállatok védelmére hívják fel a figyelmet a szilveszteri tűzijátékok idején az állatvédők

A háziállatok védelmére hívja fel a figyelmet a szilveszteri tűzijátékok és petárdázások idején az Orpheus Állatvédő Egyesület és a Rex Alapítvány.

Különleges szemük segíti a hím kérészeket a pártalálásban

Különleges szemük segíti a hím kérészeket a pártalálásban

A hím kérészek szeme kifejezetten a párkeresésre specializálódott - mutatták ki a HUN-REN Magyar Kutatási Hálózat és az ELTE kutatói egy hegyvidéki patakokhoz kötődő kérészfaj, az Electrogena lateralis látását vizsgálva.

Rendészeti Államtitkárság: tigrist találtak egy tiszafüredi házban

Rendészeti Államtitkárság: tigrist találtak egy tiszafüredi házban

Tigriskölyköt találtak egy kábítószeres nyomozás részeként tartott rendőrségi akció közben egy tiszafüredi házban - közölte a Rendészeti Államtitkárság szerdán a Facebook-oldalán, amelyen egy videót is megosztott az állatról.

Jótékonysági programokat rendez decemberben a Rex Kutyaotthon Alapítvány

Jótékonysági programokat rendez decemberben a Rex Kutyaotthon Alapítvány

Jótékonysági programokat rendez decemberben a Rex Kutyaotthon Alapítvány.

Megmérgezheti a kutyádat a vadgesztenye

Megmérgezheti a kutyádat a vadgesztenye

Ezek a növények jelenthetnek halálos veszélyt a kedvencedre!

Penészgombamérgeket mutattak ki a dél-magyarországi aranysakálok szervezetében

Penészgombamérgeket mutattak ki a dél-magyarországi aranysakálok szervezetében

Egy vizsgálat során veszélyes penészgombamérgeket, úgynevezett mikotoxinokat mutattak ki a dél-magyarországi aranysakálok (Canis aureus) szervezetében a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Genetika és Biotechnológia Intézetének kutatói.

http://ujhazak.com